Döntött az Alkotmánybíróság: lesz népszavazás a bulinegyedről

2018. február 14., 14:28

Szerző:

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi bulinegyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében.

A helyi választási bizottság hitelesítette, majd a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői által kezdeményezett helyi népszavazási kezdeményezés kérdését, mely így szól:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?"

Az Ab szerdán visszautasította a népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott panaszt részben azért, mert az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, részben pedig azért, mert még nem is létezik az a szabályozás, amelynek alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne. 

Az Ab-hez forduló gazdasági társaság a többi közt arra hivatkozott, hogy a népszavazási kérdés nyomán elfogadandó önkormányzati rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalók, beszállítók, rendezvényszervezők, művészek és mások jogait. Az Ab szerint az indítványozó érintettsége e vonatkozásban nem állapítható meg, tehát ennek alapján a panasz be sem fogadható, tartalma érdemben nem is vizsgálható. 

Csendért tüntető erzsébetvárosiak
Fotó: Kökényesi Gábor

Az indítványozó ezen túlmenően hivatkozott saját alapjogainak sérelmére is az alkotmányjogi panaszban. Álláspontja szerint a népszavazás nyomán megszülető önkormányzati rendelet miatt a tulajdonában álló ingatlanok értéke jelentősen csökkenni fog, továbbá ellehetetlenül a tulajdonos szándékának, illetve bérleti szerződésekben meghatározott kötelezettségeknek megfelelő használatuk, hasznosításuk.

Ezzel kapcsolatban az Ab arra hívta fel a figyelmet: az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek vélt szabályozás még nem is létezik, ezért erre alkotmányjogi panasz sem alapítható. 

Az Ab ugyanakkor jelezte, hogy ha az önkormányzat olyan rendeletet alkot, amelyet az indítványozó alaptörvény-ellenesnek tart, nem lesz akadálya újabb alkotmányjogi panasz benyújtásának. 

Az indítványozó érvelt azzal is, hogy a helyi népszavazás tiltott tárgykörre irányul, illetve túllép az önkormányzat feladat- és hatáskörén, miután részben világörökségi területre, a Gozsdu udvarra vonatkozik. Az indítványozó ideiglenes intézkedésként azt kérte, hogy a most vasárnapra kiírt népszavazást halassza el az Ab, a testület azonban ezt is visszautasította.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.