Diákokkal akarja enyhíteni a munkaerőhiányt az Orbán-kormány

2018. június 5., 21:46

Szerző:

2018-ban először szállhatnak be vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek az Orbán-kormány által elindított Nyári Diákmunka programban, amelynek deklarált célja a munkaerőhiány leküzdése – derül ki az RTL Klub Híradójának a riportjából. A program arról szól, hogy a Pénzügyminisztérium hárommilliárd forinttal támogatja a 16-25 év közötti fiatalok munkavállalását, a bérek és a szociális hozzájárulási adó háromnegyedét pedig az állam állja, a munkáltatónak csak a fennmaradó egynegyed kifizetését kell vállalnia. Önkormányzatoknál elhelyezkedő diákok esetében minden költség az államot terheli,

  • egy szakképesítést nem igénylő munkával havonta 103 500, 
  • szakképesítéssel 135 375 

forintot lehet keresni. Önkormányzati munkakörbe maximum napi hat órára lehet felvenni egy diákot, a vendéglátóiparban és a mezőgazdaságban elhelyezkedők maximum nyolc órát dolgozhatnak naponta. 

A vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek bevonásával az Orbán-kormány deklaráltan a munkaerőhiányt akarja enyhíteni a két területen. A Balaton-parti éttermekben – hívja fel a figyelmet az RTL Klub Híradója – úgy sem nagyon találnak embert, hogy a fizetések kezdik elérni az osztrák szintet. Azt, hogy a munkaerőhiány enyhítéséről van szó, Varga Mihály pénzügyminiszter és a keddi kormányinfóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismerte. Varga Mihály várakozásai szerint a programban 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát.  

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.