Csavaros logika: hungarikummá tennék a magyar kártyát is

2018. augusztus 15., 18:29

Szerző:

Közleményben kérte a Magyar Snapszer Szövetség, hogy a magyar kártyát nyilvánítsák hungarikummá. A szervezet szerint az Európában is kedvelt játékról néhány évtizede derítették ki, hogy azt nem a bécsi Ferdinand Piatnik kártyaműhelyében alkották meg, hanem egy pesti kártyafestő, Schneider József készítette még az 1830-as években. 

A legendárium szerint pedig Schneider azért festett a kártyákra svájci szabadsághősöket, mert a magyarokat nem engedte volna a cenzúra.

„A kártyalapokon találhatók Schiller operájának, a Tell Vilmos drámának a szereplői, akik a Habsburg Birodalom elleni magyar szabadságért folytatott küzdelmet jelképezik. A Magyar Snapszer Szövetség véleménye szerint a magyar kártya kultúránk szerves része,hagyományait meg kell őrizni, ezért kezdeményezi a Nemzeti Értéktár Bizottságnál annak hungarikummá minősítését” – fogalmazott a szervezet.

A teljeseség igénye nélkül íme néhány hungarikum, azaz olyan termék, tevékenység vagy egyéb természeti, tárgyi, szellemi érték, amely használhatja a "hungarikum" védjegyet: a tokaji borvidék, a karcagi birkapörkölt, az operett, Puskás Ferenc és az Aggteleki-karszt.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.