Cenzúrázták Göncz Árpád unokáját, aki az égbekiáltó kormányzati korrupcióról akart írni

2018. április 1., 13:43

Szerző:

A Kúriához fordul a Momentum Mozgalom, miután az állítólag túlságosan negatív hangvétele miatt a Budai Polgár című  II. kerületi lap kétszer is visszadobta a párt országgyűlési képviselő-jelöltjének, Benedek Mártonnak a bemutatkozó hirdetését, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig semmi kivetnivalót nem talált ebben – derül ki a párt vasárnap az MTI által is kiadott közleményéből.

Eredetileg úgy nézett ki, hogy a Budai Polgár ingyen mindegyik nyilvántartásba vett országgyűlési képviselő-jelöltjének bemutatkozási lehetőséget biztosít, Benedek Márton pedig el is készítette a maga hirdetését, amelyben a politikus azt követeli, hogy az elmúlt évek égbekiáltó korrupciós bűncselekményeiért független intézmények számoltassák el a NER politikusait és üzletembereit, és a korrupció intézményesítésével vádolja a fideszes jelöltet, Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. Ez a szöveg annyira nem tetszett a Budai Polgár szerkesztőinek, hogy kétszer is visszadobták a kéréssel, hogy a politikus változtasson rajta. Benedek Márton – Göncz Árpád néhai köztársasági elnök unokája – még március 22-én az eredeti szöveget és a cenzúrázott változatot is feltette a Facebook-oldalára, a Momentum pedig azóta is egyre feljebb viszi az ügyet.

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.