Elismeréseket adott át Karácsony Gergely a főváros napja alkalmából

2019. november 15., 15:28

Szerző:

Elismeréseket adott át Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja, Budapest egyesítésének 146. évfordulója alkalmából pénteken.

Karácsony Gergely az ünnepségen azt mondta, emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit arra, hogy Budapest az a kivételes európai főváros, amelyet nem uralkodói hatalom hozott létre, hanem éppen annak ellenére jött létre és szerezte meg fővárosi jogát.

– Mi 146 év múltán is csak ahhoz ragaszkodunk, amit megalkuvásból biztosított a törvény a városnak

– fogalmazott.

Azt hangsúlyozta, amit 146 évvel ezelőtt küzdöttek ki maguknak a városlakók, azt most is képesek megvédeni, mert senki, de senki nem leckéztetheti meg, végképp nem büntetheti meg a budapestieket azért, mert felelősen kifejezték demokratikus akaratukat.

– Budapestnek olyan helynek, közösségnek kell lennie, amely minden magyar számára közös otthon – jelentette ki Karácsony Gergely.

Kitért arra is, hogy az elismeréseket még az előző főpolgármester, Tarlós István javaslatára szavazta meg a korábbi közgyűlés. Mint mondta, teljes szívéből gratulál a díjazottaknak, mert hite szerint semmiféle politikai távolság nem írhatja felül a tiszteletet és a megbecsülést, amelyet a teljesítmény és az erőfeszítés megérdemel.

Ünnepség a főváros napja alkalmából
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Pro Urbe Budapest Díjban részesült – a Budapest életében jelentős szerepet betöltő, a városnak dicsőséget szerző teljesítménye elismeréséért –

  • Fazekas László olimpiai aranyérmes, 92-szeres válogatott, kilencszeres magyar bajnok labdarúgó,
  • Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a legidősebb magyar olimpikon,
  • Keresztes Ildikó, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, kétszeres eMeRTon-díjas előadóművész,
  • Révész Sándor, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, eMeRTon-díjas előadóművész,
  • Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő
  • és Vadász György DLA Kossuth-, Ybl Miklós-, Prima Primissima és Steindl Imre-díjas építész, a Nemzet Művésze.

A Budapestért Díjnak 22 kitüntetettje volt.

  • Auguszt Olga cukrászmester,
  • Babákné Kálmán Mariann, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kölcsönzési és Raktári Osztályának nyugalmazott vezetője,
  • Balázs Péter színművész, színházigazgató,
  • Bálint Imre építész,
  • Baloghné Végvári Ágnes nyugalmazott környezetvédelmi referens,
  • Cserhalmi György színművész,
  • Csurgay Árpád István villamosmérnök,
  • Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója,
  • Gémes Lajosné Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy,
  • Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Kirendeltségének nyugalmazott vezetője,
  • Keleti Éva fotóművész,
  • Kemecsei Zoltán János, a Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának vezetője,
  • Martonosi György dobművész,
  • Máté Bence természetfotós,
  • Ónodi Szabó Lajos okleveles építészmérnök,
  • Pongrácz Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály Városrendezési Osztályának nyugalmazott vezetője,
  • Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmes és világbajnok műkorcsolyázó,
  • Szentmiklósi Péter, a Fővárosi Önkormányzat volt főtanácsadója,
  • Szikora Róbert előadóművész, az R-GO együttes vezetője,
  • Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, a Nemzeti Sport-csoport főszerkesztője,
  • és Tordai Teri színművésznő.
Ünnepség a főváros napja alkalmából
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A budapestiek esélyegyenlőségéért járó elismerést, a Zalabai Gábor-díjat

Kádár Sándorné, a XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ intézményvezetője, a Bliss Alapítvány és Kőbányai komplex óvoda, általános iskola kapta.

A Fővárosért Emlékzászló Díjat kapott a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.

A Dr. Barna Sándor-emlékérem - A főváros közbiztonságáért díjban részesült Bakó Imre, Balotai Attila, Wieszt Ferenc rendőr alezredesek, Diós Dávid, a FÖRI osztályvezetője és Pető György, a FÖRI korábbi vezetője.

Papp László Budapest-sportdíjat kapott

  • Barka Emese Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes birkózónő,
  • Kapitány István, a Pestszentimrei Birkózó Sportegyesület alapítója,
  • Kovács Béla, a Magyar Kajak-Kenu Versenybíró Testület elnöke,
  • Sas Sándor, a Ferencvárosi Torna Club tizenkilencszeres magyar bajnoka, háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes paraerőemelő, a 2016-os világkupa első helyezettje
  • és Szemán Róbert kenus, sárkányhajós, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője.