Budaörs a Kúriához fordul a szolidaritási hozzájárulás miatt

2017. október 12. 10:51 - szerző: MTI

A Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel Budaörs önkormányzata abban a perben, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla a magyar állam javára döntött a szolidaritási hozzájárulás intézményét kifogásoló helyhatósággal szemben. 

A polgármesteri hivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, értékelésük szerint a Fővárosi Ítélőtábla nem vizsgálta érdemben a per másodfokú tárgyalásán az érveiket, és azt sem, hogy jogtalanul von-e el az állam évi 2,1 milliárd forintot a várostól.  A táblabíróság azzal zárta le a pert, hogy csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki, ha az állam Alaptörvény-ellenes vagy az önkormányzati törvénybe ütköző jogszabályt alkotott.

A polgármesteri hivatal felidézte: a nyáron első fokon részítélet született az ügyben. Ebben a Fővárosi Törvényszék kötelezte az államot arra, hogy a szolidaritási hozzájárulás címén addig elvont több mint hétszázmillió forintot és annak kamatait fizesse vissza az önkormányzatnak. A keddi másodfokú tárgyaláson azonban a Fővárosi Ítélőtábla a részítéletet ítéletnek tekintette, és a teljes keresetet elutasította, amivel a közlemény szerint „megakadályozta, hogy az eljárás – a nyári részítélet kihirdetésekor elhangzottak szerint – 2018. januárban folytatódjon”. A kártérítési per így jogerősen lezárult.

Arról, hogy az önkormányzat a Kúriához fordul jogorvoslatért, Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester beszélt a képviselő-testület 2017. október 11-én tartott rendkívüli ülésén – közölték.

Az Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán, a bírósági döntésről szóló közleményében azt írta, az elmúlt években az önkormányzati rendszer feladatellátásának köre és finanszírozási eszközei is átalakultak, az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében az állam átvette az iskolák fenntartási, működtetési feladatait. A települések közötti szolidaritás jegyében az átlagosnál lényegesen jobb jövedelmi helyzetű és gazdasági teherbíró képességű önkormányzatok a szolidaritási hozzájáruláson keresztül járulnak hozzá ezen közfeladat ellátásához. Budaörs azonban nem értett egyet a szabályozással, így pert indított az állam ellen.