Budai Gyulának elfelejtettek szólni, hogy a Fidesz már leugrott a Soros-rollerről

2018. február 27., 17:11

Szerző:

Noha a hódmezővásárhelyi vereség után a Fidesz–KDNP  láthatóan visszavett a sorosozásból, Budai Gyula a keddi sajtótájékoztatóján mégis csúcsra járatta a kormány fő ellenségének kikiáltott magyar származású amerikai milliárdos nevének emlegetését – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Az MTI közlése szerint  ugyanis a Fidesz országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa a sajtótájékoztatóján Karácsony Gergelyt vette elő, aki szerinte már Zugló polgármestereként is bizonyította, hogy nem állna a Soros-terv útjába. Majd a korábban jól bevált kommunikációs paneleket ismételve kifejtette, hogy szerinte Karácsony lebontaná a kerítést, ráadásul Budai szerint az általa vezetett zuglói önkormányzatnál migránsbarát javaslatok születnek, illetve olyan rendezvényeket tartanak, amelyek lényegében a Soros-tervhez tartoznak.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Budainak tehát nem szóltak, de az egykori elszémoltatás biztos, az óvodisták nagy barátja  a jelek szerint tévét sem néz. Még a kormánypártit se: hétfőn este Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a békemenet egyik szervezője a kormánypárti Echo TV műsorában azt fejtegette, hogy „abba kellene hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást”, ráadásul még Bayer Zsolt is osztotta Bencsik véleményét, mint mondta, a sorosozás „a fülén jön ki”. Úgy tűnik, a kormányhoz hű média meg is fogadta a két megmondóember javaslatát, hiszen kedden reggel végignézve a fideszes sajtót az derül ki, hogy szinte

varázsütésre eltűnt belőle Soros György neve.

 

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.