Bródy János írt a Figyelőnek, hogy őt is vegyék fel a listára

2018. április 13., 20:54

Szerző:

A Liszt Ferenc-díjas, az Illés többi tagjával együtt 2000-ben Kossuth-díjjal kitüntetett zenész pénteken a Facebookon jelentette be, hogy írt a Figyelőnek, és szeretné, ha a Schmidt Mária tulajdonába tartozó hetilap felvenné arra a listára, amelyet Soros György állítólagos zsoldosairól állított össze.

 

A Figyelő cikkének a megjelenése napján, csütörtökön a change.org portálon petíciót indítottak azoknak, akik szeretnének szerepelni a Soros-zsoldosok között – ez másfél nap elteltével 5150 aláírónál jár – az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszéke pedig közleményben tiltakozott a Figyelő húzása ellen.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.