Bősz Anett megpuccsolta a Párbeszéd-frakciót, alakul az újabb vihar a baloldali ellenzéknél

2018. május 18., 12:46

Szerző:

Az MSZP-Párbeszéd listájáról, ám a Liberálisok képviseletében parlamentbe jutott Bősz Anett kilép a Párbeszéd országgyűlési frakciójából – jelentette be ő maga. A képviselő függetlenként folytatja munkáját, döntését azzal magyarázta, hogy a Liberálisok már a választási együttműködésbe is úgy mentek bele az MSZP-Párbeszéddel, hogy a liberális értékeket megjeleníthessék a Parlamentben. Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség együttműködéséről szóló tárgyalásokon azonban nem látták ennek garanciáit: „sem a politikai szándék, sem a technikai erőforrások nincsenek meg a liberális értékek képviseletére".

Bősz Anett bejelent

Bősz szerint a Liberálisok már a választási kampány idején igazi együttműködési készséget mutattak. „Levettük logóinkat és az MSZP-Párbeszéd szövetséget támogattuk. Világossá tettük azonban, hogy a parlamentbe kerülve kifejezésre szeretnénk juttatni a liberális értékek képviseletét". Bősz Anett elmondása szerint azonban azt látták, hogy az erőforrások elosztása és a döntések monopolizálása vált céllá, sőt azt, hogy az MSZP és a Párbeszéd úgy viselkedik, mintha ez egy kétpárti szövetség lenne.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a legkisebb szövetséges vagyunk, de úgy láttuk: a kisebb szövetségest nem tekintik valódi szövetségnek, és a Liberálisok nem kaptak volna elegendő felszólalási lehetőséget és önállóságot a parlamenti munkában" – állította Bősz Anett.

A 168 Óra információi szerint ugyanakkor másról is szó van. Az MSZP ugyanis – konkrétan Molnár Gyula pártelnök – kénytelen volt egyfajta anyagi ajánlatot tenni a Liberálisoknak – konkrétan Fodor Gábornak – azért, hogy lépjenek szövetségre és induljanak közös listán az MSZP-Párbeszéd szövetséggel az április 8-i választáson, megelőzendő újabb ellenzéki feszültségeket, s kavarást. Ezzel kapcsolatban éppen péntek reggel jelent meg, egy politikai hadüzenettel felérő, vélhetően politikusi indíttatásból született cikk a Zoomon Molnár Gyula felelősségéről, méghozzá abban, hogy évi 60 millió forintot kellene adniuk a szocialistáknak a Liberálisoknak az együttműködésért.

Csakhogy tudtunkkal nem ekkora összegről, hanem évi 20 millió forintos párttámogatási megállapodásról volt szó, ráadásul ezt az ajánlatot valóban nem hagyták jóvá a szocialista párt döntéshozó testületei, így egyértelműnek látszott, hogy az MSZP kifarolhat a megállapodásból.

Fodor Gábor és az MSZP-Párbeszéd Karácsony környékén még együtt ünnepelt

Vélhetően ez, nem pedig a Bősz által említett értékkülönbözőségek vezettek oda, hogy elhagyja a Párbeszéd ötfős frakcióját, amely ezzel megszűnik, amennyiben a szocialisták nem sietnek egy újabb MSZP-politikus „átadásával" Karácsony Gergely pártjának segítségére – ám ezzel a parlamenti szabályok értelmében legalább hat hónapot várniuk kell, ennyit tehát biztosan veszítenek. A választásokon ugyanis csak három, eredetileg is a Párbeszédben dolgozó politikus jutott mandátumhoz, így nem alakíthattak volna frakciót. Az ötfős frakció az MSZP-Párbeszéd listáján helyet kapó liberális Bősz Anettel és a Párbeszéd padsoraiba átülő, MSZP-s Burány Sándorral jött össze.

Így külön MSZP- és Párbeszéd-frakció is alakulhatott, amelyek a Fidesz-KDNP-hez hasonlóan frakciószövetségben akartak együtt dolgozni az új parlamentben. Ezzel a lépéssel a két frakció évi 135 millió forint plusz forráshoz is jutott. 

De nemcsak az állami támogatást veszíti el a Párbeszéd, hanem Bősz Anett kilépése számos egyéb következménnyel is jár. Akaratán kívül is független képviselővé válik ezzel Szabó Tímea, Burány Sándor, Tordai Bence és Karácsony Gergely, illetve Kocsis-Cake Olivió vagy V. Naszályi Márta, akik közül egynek várhatóan átadja mandátumát.

Frakció nélkül a Párbeszéd politikusai kevesebb interpellálási lehetőséget kapnak, nem szólalhatnak fel napirend előt, sőt, miután nem lesz frakció és frakcióvezető, nem lesz szavazati joguk a Házbizottságban, ráadásul újra meg kell állapítani az öt képviselő illetményét, Szabó Tímea például ezzel elveszti frakcióvezetői juttatását, újra kell osztani az összes bizottsági helyet, és valóban elesnek az évi 135 millió forintos támogatástól is, amelyet az önálló frakcióalakításnak köszönhettek.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.