Borókai Gábor lemondott a Heti Válasz kiadójának a vezetéséről

2018. augusztus 1., 12:47

Szerző:

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője szerdán bejelentette, hogy lemond a Heti Válasz kiadójának a vezetéséről. A Magyar Idők eredetileg azt írta, hogy a főszerkesztőségről mondott le, de az újságíró ezt a hvg.hu-nak adott nyilatkozatában cáfolta. 

– Nem mondtam le és nem is tervezek lemondani

– nyomatékosította.

Borókai Gábor a kilencvenes évek közepéig sportújságírással foglalkozott, aztán átnyergelt a politikára. 1998 és 2002 között a Fidesz kormányszóvivőjeként dolgozott, majd elindította a Hír TV-t, melynek előbb vezérigazgatója, majd elnöke lett. A Heti Válasznál a csatorna tulajdonosváltása után helyezkedett el, előbb szerkesztőbizottsági elnökként, majd főszerkesztőként.

Fotó: Youtube

Az újság már csak online érhető el, nyomtatásban nem jelenik meg. Június elején jelentette be Borókai Gábor, hogy nem tudják jövedelmező tenni a „kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapot”, mivel már az az amerikai üzletember is visszalépett, aki egyébként érdeklődött a kiadó megvásárlása iránt. Simicska Lajos korábbi tulajdonos az áprilisi országgyűlési választások után két nappal jelentette be, hogy nem finanszírozza tovább se a Magyar Nemzet, se a Lánchíd Rádió, se a Heti Válasz működését. A Heti Válasz szerkesztősége pár hónapig új befektetőket keresett, ennek hiányában viszont kénytelenek voltak a lap nyomtatott kiadását leállítani. Az utolsó nyomtatott lapszám június 7-én jelent meg utoljára, azóta már csak digitális formában érhető el a Digitalstandon.

 

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.