Bírálni merészelte a fideszes polgármestert, kirakatpert indítottak és kirúgták a szeretett csopaki háziorvost

Szépen felújított ingatlanban szeretné elhelyezni a csopaki önkormányzat a Balaton-parti település új háziorvosát. Persze csak akkor, ha sikerül jogszerűen megválniuk a szakmailag elismert, betegei által rajongott régi doktortól, akinek azért kell mennie, mert konfliktusba keveredett a falu kormánypárti polgármesterével. Balogh Emil aggódhat: az álmoskönyvek szerint manapság ez nem sok jót jelent.

2018. január 17., 06:30

Szerző:

„Csopak körzet praxisjoga eladó, tekintettel arra, hogy az önkormányzat 2017. december 31. után nem hosszabbította meg a háziorvossal a feladatátadási szerződést” – ez olvasható a Kossuth utcai háziorvosi rendelő hirdetőtábláján karácsony óta. A csopaki betegek nehezen tudják értelmezni az üzenetet, mert fogalmuk sincs róla, mi az a „feladatátadási szerződés”. Őket csak az érdekli, hogy mikor rendel Emil doktor.

– Amúgy mindegy, mi van kiírva, az a lényeg, hogy ott álljon az autója az udvarban, mert akkor a doktor úr bent van, és be lehet kopogni hozzá – mondja egy idős nő. A körém gyűlő helyieket arról kérdezem, tudják-e, hogy januártól már nem Balogh Emil a háziorvos, hanem állítólag egy fiatal kollégája. Bólogatnak ugyan, de az idős nő szerint ez senkit nem érdekel, az ő orvosuk továbbra is, mint immár harminc éve, Emil doktor.

– Mi volt a gond a doktor úrral? – kérdezem.

– Semmi – válaszolják többen is. – Csak nem jött ki a polgármesterrel,

aki erre mindenáron fiatalítani akart, pedig az Emil még most is átugorna három fiatalt, olyan fürge.

Valóban. A csopaki hegyről nagy sebességgel érkezik egy szürke kombi, éles kanyarral hajt be a rendelő udvarába. Sűrű ősz hajú, hatvannak látszó férfi vezeti, kiugrik, nevetve üdvözöl mindenkit, a nőket körbepuszilja; ki gondolná, hogy már elmúlt hetven? Ő Balogh Emil, aranydiplomás, Batthyány-Strattmann László életműdíjas oktató családorvos, aki tíz évig mentett életeket a háború idején Bagdadban, de az orvosínséges idők ellenére sem kell Csopaknak, miközben a községnek jelentős közpénzt spórol meg. A helyi rendelő ugyanis saját tulajdona, van hozzá felszerelése, praxisjoga, ellátási kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Számos település irigyelné ezt a konstrukciót, de a csopaki önkormányzat jó ideje arra költi az adófizetők pénzét, hogy függetlenedjen a háziorvosától. Karácsony előtt született meg az egyhangú testületi döntés, miszerint Balogh Emilnek az év végével lejáró ötéves egészségügyi feladatellátási szerződését nem hosszabbítja meg az önkormányzat, mert hosszabb távon gondolkodnak, ezért egy fiatal orvossal kötnének kontraktust.

– Erre a szubjektív és diszkriminatív döntésre nem volt felhatalmazásuk – állítja Balogh Emil, és már lapozza is a jogszabályokat.

Az előírások szerint csak akkor lehet megvonni egy orvos feladatellátási kötelezettségét, ha tartósan nem tesz eleget a munkájának, nem felel meg az ÁNTSZ követelményeinek vagy ha szakmai gondok merülnek fel vele szemben.

Ilyen jellegű indoklást azonban a testületi határozat nem tartalmaz – sőt, semmiféle magyarázat nincs benne, ezért a határozatról az illetékes kormányhivatal törvényességi felülvizsgálata dönt majd. Balogh Emil azt is kifogásolja, hogy a háziorvosnak nyilatkoznia kell arról, szeretné-e meghosszabbítani lejáró szerződését, de őt senki sem kérdezte.

Viszont utasították. Például arra, hogy a múlt év utolsó napjaiban adja át informatikai adatbázisát – betegeinek adataival – az önkormányzatnak.

– Ezek bizalmas, személyes egészségügyi adatok, nem adhatom át csak úgy bárkinek, hiszen akkor törvényt sértenék. De azzal is, ha elhagynám az ellátási körzetemet, az eskümről nem is beszélve – mondja Balogh Emil.

Fotó: A szerző felvétele

A két ünnep között látogattuk meg. Folyamatosan cseng a mobiltelefonja, sok betege most érte aggódik, a környékbeli kistelepülések polgármesterei pedig próbálják magukhoz csábítani. Két hívás között megpróbálom kideríteni, miért lehet ennyire bögyében a csopaki polgármesternek.

Balogh Emilről tudni kell, hogy 1994 és 2002 között háziorvosként Csopak félállású, független polgármestere volt. Azért kényszerült lemondani 2002-ben, mert egy jogszabályváltozás miatt a két tevékenység összeférhetetlen lett. Az időközi választást egykori képviselőtársa, Ambrus Tibor nyerte meg függetlenként, aki addig helyi vállalkozóként a város közparkjait gondozta. Az azóta eltelt időben azonban Balogh doktor

egyre gyakrabban kritizálta a település új vezetését, mondván, ő félállásban is többet tett, épített, és volt koncepciója is – ehhez képest az Ambrus-érában csak vagyonfelélés zajlik.

A háziorvos szót emelt a polgármesteri hivatal számos ingatlanértékesítési és -bérleti szerződése ellen. Különösen azt kifogásolta, amely a jelenlegi polgármester érdekeltségében álló vállalkozásnak biztosított – szerinte – indokolatlan előnyöket.

A szóban forgó vállalkozás a vendéglátásra szakosodott Tati Bor Kft., amelyben az Opten céginformációs rendszer hatályos adatai szerint Ambrus Tibor 2011. április 1-jétől 2016. január 27-ig tulajdonos volt, és ebben az időszakban a cég elektronikus elérhetősége is az ő e-mail-címe volt. A testületi jegyzőkönyvek szerint a Tati Bor Kft. 2011-ben bérleti jogot kapott a helyi strandon lévő Napsugár Büfé, valamint a Party Büfé üzemeltetésére, majd később bérleti jogot szerzett a csopaki üdülőfaluban (az egykori KISZ-táborban) lévő vendéglátóhely működtetésére, de több területbérlési kérelmük is zöld jelzést kapott a testülettől. A polgármester ilyenkor jelezte érintettségét, és nem vett részt a szavazásokban.

Ambrus Tibor a háziorvos bírálataira ellentámadásba lendült. Magabiztosságot adott neki, hogy 2010-től már nem függetlenként, hanem a Fidesz–KDNP támogatásával vezeti Csopakot. A testület azóta egységesen lép fel Balogh Emillel szemben. Az önkormányzat első lépésként kirakatpert indított a doktor ellen, mondván, 2002-ben a testület hozzájárulása nélkül vette meg a körzeti orvosi rendelő épületét. A kereset szerint az adásvétel semmis, így az ingatlan a csopaki önkormányzatot illeti. Balogh Emil azt állítja, ez egy közpénzből finanszírozott, hangulatkeltő per volt ellene. Hangsúlyozza: 2002-ben már Ambrus Tibor is a testület tagja volt, és együtt szavazott az összes akkori képviselővel, egyhangúlag támogatták a rendelő privatizációját.

A háziorvos a testületi határozat birtokában vette meg az ingatlant bankhitelből, azóta abban rendel, és törleszti a részleteket. A pert a csopaki önkormányzat első és másodfokon is elvesztette.

Bár az adásvételre vonatkozó iratokat a polgármesteri hivatalban – mint mondták – nem találták meg, a megyei kormányhivatalnál és a földhivatalban hiánytalanul megtalálhatók.

Fotó: A szerző felvétele

A per elvesztése nem szegte kedvét a település vezetőinek, újabb lépéseket tettek az orvos ellehetetlenítésére. Az önkormányzat sokáig a háziorvosi rendelőben bérelt helyet a helyi védőnőnek, de később úgy döntöttek, inkább húszmillióért vásárolnak és felújítanak egy ingatlant, hogy oda költöztessék a védőnőt. De vett a település egy új orvosi rendelőt is. A testületi jegyzőkönyv szerint 21 millióért vásárolták az ingatlant, és 11 milliót különítettek el a rendelővé alakítására, az eszközbeszerzésre. Az idecsábított új háziorvosnak viszont nincs praxisjoga. Balogh Emil szerint az önkormányzat abban bízik, hogy ez a jog majd az önkormányzatra száll.

– Ez nem így van – mondja –, mert ez vagyonértékű jog, örökölhető, én pedig még élek és örököseim is vannak.

Ambrus Tibort megkérdeztük, miért nem hallgatták meg Balogh Emilt, mielőtt meghozták az elbocsátó döntésüket. A polgármester azt mondta, a vita a napokban jogi útra került, aminek lezárultáig nem kíván nyilatkozni. Pedig szerettük volna tőle is hallani, miért alakult ki az éles szembenállás kettejük között, ám Ambrus Tibor ebbe sem kívánt belemenni. Igaz, azt nem cáfolta, hogy van feszültség közöttük, de véleménye szerint ennek nincs hírértéke. Hozzátette: ha kíváncsi vagyok a részletekre, olvassam el az év végi közmeghallgatás jegyzőkönyvét.

Elolvastam.

A vitában Balogh Emil azt mondta, tisztességtelen eljárás az, amit 27 év után vele tettek. A polgármester ugyanakkor azt állította, a háziorvos legfőbb problémája, hogy az önkormányzat nem vette meg tőle 37,5 millió forintért a rendelőjét, miközben az csak 21 milliót ér. Balogh Emil szerint ő diktátumot kapott, és nem érti, 42 millióra értékelt rendelőjéből hogyan lett 21 millió. Hozzátette: nem azért ajánlotta fel megvételre a településnek, mert nem tudná jó áron eladni, hanem mert az önkormányzatnak elővásárlási joga van rá. A polgármester szerint az orvos maga kérte a korábban határozatlan idejű szerződésének öt évre való módosítását. A doktor szerint viszont Ambrus, valamint a jegyző szorgalmazta a határozott idejű szerződés megkötését egy jogszabályváltozásra hivatkozva. Benne csak később tudatosult, hogy ez nem is volt törvényi előírás. A vita idővel egyre személyeskedőbb lett, egy helyi lakos már azt hozta fel, hogy az orvosi rendelőt 1961-ben részben társadalmi munkában építették.

Erre egy másik férfi azt mondta, erről ő semmit sem tud, nem is érdekli, csak az, hogy Csopaknak segítőkész, nagyon jó háziorvosa van.

A jogvita folytatódik, Balogh Emil pedig január 1-jével a közeli Úrkúton kapott helyettesítő körzetet. Ott rendel, de aki továbbra is a páciense szeretne maradni, megteheti. Sőt még utazni sem kell hozzá a másik faluba, mert úgynevezett kihelyezett rendelésen várja őket. Csopakon, a régi, megszokott helyen. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.