Beköszönt a kultúrharc a gyulai Diák Ünnepekre is

2018. szeptember 9., 15:48

Szerző:

Gyula fideszes vezetésű önkormányzata leváltotta az Erkel Diák Ünnepek (EDÜ) eddigi szervezőbizottságát, amelynek hátterében az állhat, hogy a kormányközeli Magyar Időkben Szakács Árpád - a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mediaworks megyei lapjainak tartalomigazgatója - nemrég nemtetszését fejezte ki a meghívott előadók miatt - írta az Alföldi Blog.

Szakács a közelmúltban a magyar könnyűzenei élet előadóit listázta aszerint, hogy szerinte kik tartoznak a "balliberális" oldalhoz, és kik a "nemzetihez". Ezt megelőzően így tett a hazai színházi és filmvilággal kapcsolatban is. Legutóbbi cikkében Szakács a balliberálisok közé sorolta a 30Y nevű zenekart, amely az EDÜ állandó előadója és segítője volt az elmúlt években. A főszervező, Kiss János "bűne" volt az is, hogy olyan művészeket is meghívott, mint Jordán Tamás, Karafiáth Orsolya, illetve Grecsó Krisztián. Kiss János az alábbi Facebook-posztban búcsúzott a fesztiváltól.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.