Befejeződött a nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek Czeglédy Csaba ellen

2018. szeptember 6., 15:08

Szerző:

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen –közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.

Az ügyész közölte, a nyomozóhatóság jelenleg az ügy iratait ismerteti a gyanúsítottakkal és védőikkel, így egy hónapon belül megtörténhet a vádemelés.

A Szegedi Törvényszék hétfőn elutasította Czeglédy óvadékkérelmét, a Járási Bíróság pedig meghosszabbította az előzetes letartóztatását újabb három hónappal. Így a korábban megállapított 50 millió forintos óvadék fejében sem kerülhet házi őrizetbe a szombathelyi politikus.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Czeglédy ellen az a vád, hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését, amivel 6,3 milliárd forint kárt okoztak. Képviselő mandátumát most nyáron veszítette el, mivel nem tudott megjelenni az önkormányzati közgyűlésen. Mivel tavasszal országgyűlési képviselő-jelölt lett, így szerzett mentelmi joga miatt egy napra kiengedték, de a mentelmi jogot Polt Péter legfőbb ügyész kérésére a Nemzeti Választási Bizottság villámgyorsan felfüggesztette, Czeglédy másnap már mehetett is vissza a börtönbe.

A csütörtöki tárgyaláson elhangzott ügyészi perbeszéd szerint a Kopernikusz korábbi két vezetőjét bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolják. A vád szerint a vádlottak tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a láncolat tényleges irányítói 232, illetve 435 millió forint kárt okozzanak a költségvetésnek. Az iskolaszövetkezet érdemi tevékenységet nem végzett, feladatait a Human Operator Zrt. munkatársai látták el. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégek a szövetkezettől befogadott számlákat felhasználták könyvelésükben, a Kopernikusz azonban azok áfatartamát nem fizette be a költségvetésbe.

A Kopernikusz-per elsőrendű vádlottjának felmentést indítványozó védője elmondta, ügyfele nem ismerte azt a fiktív számlázási rendszert, melyet a Human Operator Zrt. kialakított. A cég munkatársai folyamatosan valótlan információkat nyújtottak neki, miután pedig nyomozás indult, instrukciókkal látták el, milyen vallomást tegyen.

A tárgyaláson Tóth Tibor tanácsvezető bíró elutasította az ügyészi indítványt, hogy a pert egyesítsék a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó üggyel. A Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében így várhatóan pénteken ítéletet hirdet a Szegedi Törvényszék.

A másodrendű vádlott védője közölte, ügyfele egyezséget kíván kötni a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó ügyben, melyben jelenleg a gyanúsítottak egyike. Az ügyvéd úgy fogalmazott, méltánytalan ügyfelével szemben, hogy elképzelhető, ugyanazon cselekmény miatt kétszer kell felelnie a bíróság előtt.

Közben rágalmazás és hamis vád gyanúja miatt feljelentette az ellene tanúskodó tanút Czeglédy – értesült  a 24.hu. A portál úgy tudja, hogy a letartóztatott volt MSZP-s politikus jelenleg magánzárkában van, kamerával figyelik minden mozdulatát.

Az ellene valló tanú 2017 tavaszától júliusig raboskodott a Szegedi Fegyház egyik objektumában. Vallomásában azt állította, hogy többször is szem és fültanúja volt annak, hogy Czeglédy a konkrét bűncselekményekről, vallomásokról egyeztet egy börtönben lévő jogásszal. Azt is mondta, hogy a politikus 40 ezer forintért vett telefont az egyik fogvatartottól, és a kívánságának megfelelő elhelyezést és ételt kapott.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.