Bécsben és Budapesten is működik majd a CEU, mindenki az Orbán-kormányra vár

2018. június 26., 14:55

Szerző:

A Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma jóváhagyta, hogy az intézmény a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre - közölte az egyetem kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az új tanévre való jelentkezést annak figyelembevételével hirdették meg, hogy az egyetem teljesítette a magyar törvények által megszabott kötelezettségeit, miközben a kormányzat továbbra is elzárkózik a felsőoktatási törvény módosítása által teremtett helyzet rendezésétől.

Arra is kitértek, hogy a New York Állam Oktatási Hivatalának képviselőjétől származó, kedden nyilvánosságra hozott hivatalos levél megerősíti, hogy a CEU valóban felsőoktatási tevékenységet végez az államban, és így maradéktalanul megfelel a lex CEU követelményeinek. A CEU kuratóriuma jóváhagyta az egyetem New York-i oktatási programjainak bővítését és továbbfejlesztését - tették hozzá.

hvg.hu azt írja, hogy a CEU döntése szerint az egyetem úgy marad Budapesten, hogy közben el is költözik, ez a felemás helyzet pedig Orbán Viktort hozhatja kellemetlen helyzetbe.

Fotó: Kökényesi Gábor

Összhangban azzal a ténnyel, hogy a CEU a múltban is működött párhuzamosan több campuson, az egyetem kuratóriuma idén márciusban egy bécsi campus létesítéséről döntött. A múlt hét végén tartott ülése jóváhagyta, hogy a CEU oktatási helyszínt béreljen egy, a célra alkalmas bécsi területen, és megkezdje a toborzást a városba a 2019-es tanévre - írták.

A CEU május közepén azt közölte, hogy az egyetem teljesítette „a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit”, a helyzet rendezéséhez már csak Magyarország kormányának kell aláírnia a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet. Úgy fogalmaztak, az utóbbi időben biztató jeleket láttak, áprilisban ugyanis magas rangú magyar tisztviselők látogatták meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A közleményben a CEU felszólította a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá.

– A magyar kormányzat több ízben is kijelentette, hogy amennyiben a CEU megfelel a törvényi előírásoknak, akkor kiszámítható feltételek mellett tovább működhet Magyarországon. Itt az ideje, hogy Magyarország a vállalásainak megfelelően cselekedjen

– mondta Leon Botstein, a CEU kuratórium elnöke.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.