Baranyában százmilliós értékben csaltak áfát, traktorok áfájával ügyeskedtek

2018. június 14., 10:40

Szerző:

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, aki a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn közölte, hogy traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával ügyeskedő társasággal szemben zárták le a nyomozást.

A gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében

belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. Majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább - szintén csak papíron - a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.

A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel - emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Mint felidézte, a pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen - köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben - tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően - hangsúlyozta a pénzügyőr főhadnagy.

Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal variáló fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is.

Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.