Baloldali érzelmű ember fizette Semjén svéd mészárlásait, hogy biztosítsa cégei fejlődését

2018. március 21., 17:27

Szerző:

A főként turisztikai és kiadói vállalkozásaival milliárdos nagyságrendű vagyon felett rendelkező Farkas Józsefről a személyes ismerősei is azt mondták a HVG-nek, hogy baloldali meggyőződésű, hotelcégeit már a szocialista kormányzás idején megalapozó üzletember.

Semjén svédországi vadászatait tehát nem elv- vagy párthűségből finanszírozza Farkas, őt és sorstársait sokkal inkább az motiválja, hogy az állam által uralt gazdasági térben tapasztalataik szerint úgy lehet biztosítani cégeik fennmaradását és növekedését,

ha lehetőség szerint jó kapcsolatot ápolnak a kormányhoz közel állókkal.

Semjén Zsolt a fajdokkal ápol különleges kapcsolatot
Fotó: Magyar Nemzet

Másrészről viszont a kormánynak még az egyik legpuritánabb tagja, Semjén Zsolt is irritáló módon urizálgat, ráadásul – a keresztényi elveket sutba dobva – az ajándékozás tényét is lehazudja – emlékeztet a lap. 

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.