Balog Zoltán: Nem a migránsok, hanem a migráció ellen vagyunk

2018. február 20., 21:34

Szerző:

Magyarország barátságos, vendégszerető ország szeretne maradni, amilyen mindig is volt, de ez nem mehet a biztonság rovására – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Törökszentmiklóson kedden.

Balog Zoltán a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: nem a migránsok, hanem a migráció ellen vannak, mert utóbbi tönkretenné Magyarországot és Európát. (A rengeteg hazugság és  Magyarországra vetődő bevándorlók kálváriája nem azt támasztja alá, hogy az Orbán-kormány a nem a migránsok ellen van.) 

Európában a magyar kormány mondta ki először, hogy kerítést kell építeni, és már csak emiatt érdemes a választáson a kormánypártokra szavazni – mondta. 

Egyébként a KÉSZ volt az a szervezet, amely a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én akart emlékmisét tartani Horthy Miklósért. Erről  a rendezvényről végül a nemzetközivé váló felháborodás nyomán lemondtak

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.