Azt a Homolya Róbertet nevezték ki a MÁV új elnök-vezérigazgatójának, akinek az összeférhetetlenségi ügye miatt Magyarország 3,3 milliárdot bukhat

2018. augusztus 2., 13:19

Szerző:

Homolya Róbertet nevezte ki a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. élére Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől, a jövőben a Volánbusz Zrt.-t irányítja, a Volán-társaságok reorganizációjára, megújítására kérték fel – közölte a tárca nélküli miniszter kommunikációs stábja csütörtökön az MTI-vel.

Homolya Róbert nem foglalkozik komolytalan ügyekkel
Fotó: GYSEV/kormany.hu

Homolya Róbert jogász, közlekedéspolitikai szakember 2015 és 2017 között a Miniszterelnökségen töltött be miniszterelnöki biztosi, majd kormánybiztosi pozíciót, 2017-től pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkáraként látta el a szakterület irányítását.

Ő az a Homolya Róbert, aki még 3,3 milliárd forintjába kerülhet Magyarországnak, februárban ugyanis kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) bizonyítottnak találta, hogy korábban úgy volt végrehajtásért felelős elnökhelyettes az EU-s források elosztásárt felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), hogy több közbeszerzési tanácsadó cégben is érdekeltsége volt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt esetében szerepet vállalhatott az előkészítés és a kivitelezés során is, az OLAF pedig azt javasolta, hogy az EU büntetésként hajtson be 3,3 milliárd forint  támogatást Magyarországon. Ez azonban Homolya Róbertet nem rázta meg túlságosan. Szerinte egyszerűen csak egy „bagatell ügyről” van szó.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.