Az utolsó filléreket is kifacsarják az autósokból Budapesten

2018. május 24. 18:46 - szerző: MTI

Új parkolási övezetek lehetnek Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén pedig óránként 525 forintra emelkedhet a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkenhetnek a parkolási díjak – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslatból.

A képviselők az újbudai önkormányzat javaslatára módosíthatják a XI. kerületi parkolási szabályozást. Ennek alapján bevonnák a várakozási övezetbe az Egry József utcát, a Bocskai út - Karolina út - Villányi út - Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt - azaz a Szerémi út - Galvani utca - Andor utca - Egér út - vasút - Hamzsabégi út által határolt területet -, valamint az Infopark területét, de a Warga László út nem kerülne az övezetbe. A Műegyetem rakparton is parkolási díjat vezethetnek be.

A közgyűlés hozzájárulhat ahhoz is, hogy a kerület emelje a parkolási fizetőövezetek díjtételeit: ott, ahol eddig óránként 350 forintot kellett fizetni, a jövőben 440 forintot kellene, ahol pedig eddig 175 forint volt, ott óránként 265 forintra emelkedne a parkolás díja.

Zuglóban a kerületi önkormányzat javaslatára parkolási díjat vezethetnek be a Mexikói út - Kacsóh Pongrác út - Kassai tér - Szikszó park - Lőcsei út - Telepes utca - Fűrész utca - Csömöri út - Lőcsei út - Bosnyák utca - Fűrész utca - Szugló utca - Lőcsei út - Egressy út - Nagy Lajos király útja - Thököly út által határolt területen is.

A testület az V. kerületi polgármester javaslatára dönthet arról is, hogy a kerület nagy részét lefedő, óránként 440 forintos díjtételű várakozási övezetben a jövőben 525 forintot kelljen fizetni. Az id. Antall József rakparton is a díj emelését javasolják, ott az eddigi 265 forintos óránként díj 350 forintra emelkedhet.

 A XII. kerületi polgármester kezdeményezi, hogy a Böszörményi út - Királyhágó utca - Alkotás út - Márvány utca - Győri út - Avar utca - Hegyalja út - Jagelló út által hatolt területen este hat óra helyett nyolc óráig kelljen a jövőben fizetni a parkolásért.

A II. kerületi önkormányzat azt javasolja, hogy a Széll Kálmán tér - Szilágyi Erzsébet fasor - Trombitás utca - Garas utca - Marczibányi tér - Keleti Károly utca - Margit körút által határolt területen szintén este nyolc óráig kelljen fizetni a várakozásért.

A ferencvárosi polgármester azt kezdeményezi, hogy a Ferenc körút - Üllői út - Haller utca - Soroksári út - Déli Határoló út - Gizella sétány által határolt terület, beleértve - a Ferenc körút kivételével - a határoló utakat és tereket, óránként 350 forintos díjtételű várakozási övezet legyen.

Van, ahol viszont csökken a tarifa. Az Állatkert főigazgatója javaslatot tett a várakozás díjának csökkentésére az Állatkerti körúton, mert a 2017. szeptember 1-jével bevezetett, a munkanapokon óránként 525 forintos várakozási díj kedvezőtlenül befolyásolta az ott működő közintézmények látogatottságát. A javaslat szerint a ligeti főszezonban óránként 265 forintot, a holtszezonban óránként 175 forintot kellene fizetni a parkolásért.