Az új agrárminiszter szerint egy migráns eldobott egy szendvicset Hevesben, ebből lett a sertéspestis

2018. május 14., 13:46

Szerző:

Bemutatkozott az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt Nagy István, aki Fazekas Sándort váltja a Földművelésügyi Minisztérium élén a negyedik Orbán-kormányban.

Az új miniszter hosszan beszélt a terveiről, előadása egy pontján pedig azt is lemondta, hogy az afrikai sertéspestisről úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy

egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely így megbetegedett.

Nagy István agrárminiszter-jelölt bizottsági meghallgatása
Fotó: MTI/Soós Lajos

Hogy ezt mi alapján állítja a miniszterjelölt, az sajnos az előadásából nem derült k, ahogy az sem, hogy mit keresett volna bármilyen migráns éppen Hevesben. 

Egy biztos, ha az új emberminiszter, Kásler Miklós bölcsességeit is figyelembe vesszük, máris egy egészen fantasztikusan komptenes kormány néz ki a magyaroknak a követező évekre. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.