Az Orbán-kormány elárulta a magyar érdeket, minden adu Oroszország kezében van

2018. január 17., 16:29

Szerző:

Ahhoz képest, hogy eurómilliárdok sorsáról van szó, a paksi bővítés megvalósíthatósági szerződései csak angol és orosz nyelven készültek el. Magyar nyelvű szövegváltozat nem létezik – derült ki a Fővárosi Törvényszéken folyó adatkérési perben. A hírt elsőként felröppentő Népszava szerint a magyar nyelvű szövegváltozat hiánya azt sugallja, hogy az Orbán-kormány egyszerűen lemondott a magyar érdek képviseletéről, és minden döntést az orosz félre bízott az ügyben annak ellenére, hogy  egy elszámolási vitában eurómilliárdok múlhatnak értelmezési kérdéseken, például hogy ki mit ért az olyan kifejezéseken, mint a kötbér, a késedelem vagy a kárfelelősség. „A bírósági útról eleve lemondtunk” – emlékeztet a lap.

Bár Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy nincs még egy annyira átlátható projekt, mint a paksi bővítés, jellemző, hogy az összesen három megvalósítási szerződés,

  • egy tervezési és kivitelezési,
  • egy üzemeltetési és karbantartási,
  • illetve egy üzemanyag-ellátási

közül az utóbbi még titkosítás alatt áll. A per ennek a feloldásáért folyik, Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője indította, kedden pedig a paksi bővítéssel megbízott orosz atomenergia-óriás, a Roszatom is beszállt. Süli János, paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter üzleti titokra hivatkozva nem akarja kiadni a szerződést az EP-képviselőnek, úgy sem, hogy a titkosítását egy két éven át tartó titokfelügyeleti eljárás nyomán végül feloldották. A magyar bírósági gyakorlat szerint üzleti szerződéseket nem lehet teljes egészükben titokban tartani.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ami a szerződések nyelvét illeti, korábban semmi nem utalt arra, hogy a három megvalósíthatósági nem készül készül el magyarul. Azt a kormányközi szerződést, amelyet 2014 januárjában írtak alá a paksi bővítésről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jelenlétében, magyarul és oroszul is megírták. Szerepel benne néhány rendhagyó, a magyar érdeket sértő kikötés. Az egyik, hogy kizárja a bíróság előtti vitarendezést, de tartalmaz egy felbonthatatlansági klauzulát is. Ez úgy szól, hogy a megvalósíthatósági szerződések akkor is hatályban maradnak, ha a kormányközi megállapodást valamelyik fél fel akarná mondani.

A paksi atomerőmű bővítéséről, két új atomerőművi blokk megépítéséről Orbán és Putyin 2014 januárjában írta alá a megállapodást a magyar kormányfő oroszországi látogatásán. Ennek értelmében a két új blokkot a Roszatom építheti fel. Az építkezés eleve rengeteg kockázatot rejt, a földrengésveszély mellett például félő, hogy a korrupció martaléka lesz, nem beszélve arról, hogy évtizedekre Oroszország adósává teszi Magyarországot. A projekt 12 milliárd euróba kerül, Oroszország 10 milliárd eurós, 4-5 százalékos devizahitelt ad hozzá, a fennmaradó kétmilliárdot Magyarországnak kell előteremtenie, hogy aztán 2023-tól 30 éven át a magyar adófizetők pénzéből törlesszen az oroszoknak. Bár a megújuló energia 2020-ra már olcsóbb lesz a nukleárisnál, a bővítést kísérő vitákban az Orbán-kormány képviselői rutinszerűen figyelmen kívül hagynak minden aggályt, így az építkezés már januárban elkezdődhet. Magyarország utólag fizet az elvégzett munkáért.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.