Az EU elkezdi az elszámolást Orbán Viktor rendszerével, Szijjártó szerint a kormány a végsőkig elmegy

2017. december 7. 10:30 - szerző: Ágoston Zoltán

Csütörtök reggel 9-től az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) meghallgatást tartott Magyarországról. Ez az első lépcsőfoka annak a folyamatnak, amelyről az EP még májusban döntött, vagyis hogy indítsanak vizsgálatot az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései, az igazságszolgáltatás függetlenségének, a sajtó szabadságának a felszámolására irányuló kísérletek és a civil társadalom elleni támadások miatt. Az Orbán-kormányt a meghallgatáson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli, közvetlenül utána viszont Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szólal fel. Az eddig vezető útról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Fotó: MTI/KKM

Az EP májusban egy meghallgatás megtartásával és egy jelentés elkészítésével bízta meg a LIBE-t. Utóbbi a holland zöldpárti EP-képviselő, Judith Sargentini feladata.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

11:05 Élő közvetítésünk véget ér. Arra nem kaptunk választ az Orbán-kormány képviselőitől, hogy Magyarország miért tagja az Európai Uniónak, de köszönjük a figyelmüket és a türelmüket. A meghallgatást ide kattintva nézhetik meg.

11:03 Judith Sargentini jelentése márciusra készül el. Szeptemberben szavaz róla az EP plenáris ülése. 

11:00 Ami az EU-s támogatásokat illeti, Szánthó Miklós szerint nem politikailag korrekt ezt említeni, de Magyarországgal az I. világháború után kegyetlenül elbántak, a II. világháború után pedig odadobták a Szovjetuniónak. Morális értelemben a Nyugat tartozik Magyarországnak annyival, hogy ezeket a forrásokat biztosítja – zárja a beszédét. 

10:57 Szánthó Miklós felsorolja a 2-es cikkely szerinti alapvető EU-s értékeket. 

  • Emberi méltóság
  • Szabadság
  • Demokrácia
  • Jogállam
  • Emberi jogok, különös tekintettel a kisebbségekre
  • Pluralizmus
  • Diszkrimináció-mentesség
  • Tolerancia
  • Igazságosság
  • Szolidaritás
  • Egyenlőség

Ezek homályos fogalmak, mindenki úgy érti őket, ahogyan akarja – állítja. Alapjog-e a melegházasság? Van-e joga a zsidó-keresztény hagyományt ápolni igyekvő többségnek tiltakozni a keresztek eltávolítása ellen? – kérdezi Judith Sargentinitől. (Az utóbbival arra utal, hogy a franciaországi Ploërmelben nemrég eltávolíttatták II. János Páél pápa szobrát a rajta lévő keresztet. Felvetésének csak az a szépséghibája, hogy Franciaországban az egyház és az állam szétválasztásáról szóló 1905-ös törvény alapján döntöttek a szobor és a kereszt eltávolításáról.) Alapjog-e, hogy a magzati életet védelem illeti meg? – feszegeti, majd arra hívja fel a figyelmet, hogy a melegházasságnak és a magzati élet védelmének a jogi megítélése az EU-ban országról országra más. Ezzel amúgy csak összetéveszti egy-egy alapjog fogalmát azzal, ahogyan ezt egy EU-tagországban egy-egy alapjog érvényesül. És az utóbbi az, amit mos számon kérnek Magyarországon.

10:56 Az állami hirdetéseket mindig az aktuális magyarországi kormány szájíze szerint adták, de soha nem volt akkora egyensúlyvesztés, mint most.

10:54 A nemzeti konzultáció kérdései nem valódi kérdések, nem lehet rájuk valódi válaszokat adni. Pártállástól függetlenül első pillantásra rá lehet jönni, hogy ez egy vicc  Ráadásul a kérdőíveket nem tartják számon szakmailag nem értékelhető módon dolgozzák fel. Ezek nem a párbeszéd eszközei.

10:52 Polyák Gábor felidézi, hogy a kormánykritikus újságírók mindig megkapják, hogy Soros György katonái.

10:51 A nemzeti konzultáció gerjeszti az idegengyűlöletet Magyarországon. 

10:50 A Magyar Helsinki Bizottság elnöke emlékeztet arra is, hogy nyilván nem minden civil szervezet kritikus az Orbán-kormánnyal szemben, de amelyik igen, az nem kap állami támogatást.

10:47 Pardavi Márta erre úgy válaszol, hogy az átláthatóság követelményének a civil szervezetek az Orbán-kormány törvénye előtt is megfeleltek. Egy hatvanoldalas Excel-táblázatról van szó, benne minden információval.

10:46 A nevetségesség látszata nélkül nem lehet azt állítani, hogy megbélyegzés, ha egy civil szervez felteszi a honlapjára a támogatásáról szóló információkat.

10:44 Magyarországon körülbelül hatvanezer civil szervezet működik. Itt meghallgattak egy civil szervezetet, amelynek tavaly 282 személy adta az adója egy százalékát. Azt nem tudja elfogadni, hogy a civil szervezeteket megkérdezik, az embereket pedig nem – utal a nemzeti konzultációra.

10:42 Szijjártó Péter szerint Magyarország erős Európai Unióban érdekelt. Szerinte az Orbán-kormány nem állítja, hogy minden migráns terrorista, de a terroristák kihasználják a migrációt.

10:40 Egy brit politikus, a UKIP Scotland színeiben politizáló David Coburn azt ajánlja, hogy Nagy-Britanniához hasonlóan Magyarország is lépjen ki az Európai Unióból.

Szép vége lett – zárja Claude Moraes a hozzászólásokat.

10:38 Szanyi Tibor kérdez. Először azt, helyes-e úgy beállítani, mintha 500 millió európai támadna tízmillió magyarra.

10:33 Járóka Lívia fideszes EP-képviselő, EP-alelnök is kettős mércével vádolja az EU-t. A szakértők szubjektív képet sugallnak Magyarországról.  

10:32 Pardavi Mártát és Polyák Gábort arról kérdezik, hogyan lehetne ellenkampányt szervezni.

10:23 Eljött az idő, hogy az EPP kitegye a Fideszt. Orbán Viktor süket a demokráciára – állítja egy hozzászóló.  

10:20 A fideszes Gál Kinga kettős mércével vádolja az EU-t. Szerinte emiatt „szapulják” Magyarországot.

10:19 Egy szocialista EP-képviselőt az érdekel, Magyarország miért nem az Európai Tanácsban veti fel a bevándorlásról szóló elképzeléseit.

10:15 Két hozzászóló is megvédi az Orbán-kormányt. Egyikük, egy francia EP-képviselő emlékeztet a 2006-os zavargásokra, és megköszöni Szijjártó Péter türelmét.

10:12 Judith Sargentini ki van akadva Szánthó Miklósra és Szijjártó Péterre is. Az érdekli, hogy az Alapjogokért Központ vezetője miért gondolja, hogy az EU alapértékei nincsenek tisztázva, a külügyminisztertől pedig azt kérdezi, hogy Magyarország miért lépett be az EU-ba. 

10:09 Hol van a szolidaritás? Magyarország ötször annyi pénzt kap, mint amennyit befizet a közös kasszába – kérdezi a baloldali GUE frakció egyik politikusa.

10:06 Louis Michel, az EP liberális frakciójának (ALDE) tekintélyes politikusa cinizmussal vádolja meg Szijjártó Pétert. Emlékeztet az Állítsuk meg Brüsszelt! kampányra, szerinte pedig a külügyminiszter demokráciafelfogása „többségi zsarnoksághoz” vezet. Tiszteletben kell tartani az alapjogokat. Egyetért-e a 7-es cikkely alapján történő eljárással? – firtatja.

10:03 Niedermüller Péter a külügyminisztertől azt kérdezi, ő is boszorkányüldözésnek tartja-e a meghallgatást.

09:59 Változtassa meg a nyelvhasználatát – szólítja fel az Orbán-kormányt  a Fidesz európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (EPP) a nevében a német Monika Hohlmeier. Az illegális bevándorlást ne kössék össze a terrorizmus kérdésével – mondja.

09:55 Világnézeti különbségről van szó, a lisszaboni szerződés nem definiálja világosan az alapvető EU-s értékeket, nem világos, hogy hol az EU-s, illetve a nemzeti hatáskör. Szánthó Miklós cinikus szöveget mond. Szerinte még az alapvető értékeket sem határozták meg világosan.

09:49 Szánthó Miklós technikai kérdésekkel indít. Hogy Magyarország a középmezőnybe tartozik, ami a kötelezettségszegési eljárásokat illeti. Nem demokráciavitáról, hanem szuverenitási vitáról van szó, alapvető kérdések ügyében nincs tisztázva, mi tartozik nemzeti és EU-s hatáskörbe.

09:46 Polyák Gábor is angolul szólalt fel, Szánthó Miklós magyarul beszél. Máltai, gael és horvát fordítás nincs.

09:45 A médiatámogatási rendszer ékesszólóan illusztrálja, hogyan akarja elhallgattatni az Orbán-kormány a vele szemben kritikus hangokat.

09:42 Az állami hirdetés ebben a formában tiltott támogatásnak számít – jegyzi meg Polyák Gábor. Az Európai Bizottságnak több eszköze is van ennek a megállítására. 

09:41 A kormányközeli Magyar Idők bevételének a 90 százaléka állami hirdetésből származik úgy, hogy az olvasottsági adatait titkolják.

09:40 Tavaly októberben bezárták a tényfeltáró riportjairól ismert, az Orbán-kormánnyal szemben kritikus Népszabadságot.

09:39 Az Andy Vajna és Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő médiában a puha cenzúra az úr, ráadásul ami a kereskedelmi televíziókat illeti, a TV2 hússzor annyi állami hirdetést kap, mint a nagyobb nézettségű RTL Klub.

09:38 Az Orbán-kormány politikai eszközként tekint a médiára, amelynek megbélyegzi az övétől eltérő állásponton lévő képviselőit.

09:36 Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője azzal kezd, hogy Magyarországon létezik szabad sajtó, de sajtószabadság nincs. Ezt a Fidesz a médiaegyensúly nevében számolja fel.  „A sajtószabadság sokkal többet jelent, mint néhány bátor újságíró és szerkesztőség harcát.”

09:34 Mindezt az Orbán-kormány adófizetői pénzből csinálja, az illiberális állam pedig precedenst teremt, amelyet, úgy tűnik, Lengyelország is követni kezdett.

09:30 Pardavi Márta a civil szervezeteket megbélyegző törvény rendelkezéseiről beszél, amely „feleslegesen stigmatizálja” az érintetteket. A törvény és a rágalomkampány Oroszországéra emlékeztet.

09:28 Az Orbán-kormány megtámadta az EU-t is – utal az Állítsuk meg Brüsszelt! kampányra.

09:27 Az Orbán-kormány agresszív kampányt folytat a civil szervezetek ellen – emlékeztet Pardavi Márta. Felidézi az Ökotárs Alapítványnál tartott 2014-es razziát is.

09:26 Amikor azt hallom, hogy ez politikai támadás Magyarország ellen, azt hallom, hogy az Orbán-kormány megkérdőjelezi a közös értékeinket.

09:25 Veszély fenyegeti az EU alapértékeit – mondja Pardavi Márta.

09:24 Nehéz reagálni a magyar külügyminiszter beszédére, aki nem is érintette az emberi jogok kérdését – szúr oda Szijjártó Pétrnek.

09:22 A legutolsó lehetőségig elmegyünk minden olyan ügyben, ahol a magyar emberek álláspontjával  ellentétes döntés születik – zárja a beszédét Szijjártó Péter. Magyarul szólalt fel. Pardavi Márta angolul teszi.

09:21 Kihagyhatatlanul felidézi, hogy a kvótanépszavazáson hárommillióan, a nemzeti konzultációban 2,3 millióan nemet mondtak. Azt elfelejti megemlíteni, hogy a kvótanépszavazás érvénytelen volt, a nemzeti konzultáció pedig tele van hazugságokkal, arról nem is beszélve, hogy résztvevőinek a számáról valószínűleg nem mondanak igazat.

09:19 Először említi Soros György nevét, aki szintén felszólalhatott a LIBE előtt. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a bevándorlás kérdéséről mi döntsünk.

09:16 A képmutatás uralja a vitákat. Van egy súlyos vitánk, teljesen mást gondolunk az illegális bevándorlásról – ez az Orbán-kormány ismert szólama.

09:15 Magyarország a probléma részéből a probléma megoldása lett. 750 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben – emlékeztet többek között. Azt nem fűzi hozzá, hogy ebben mekkora része van a közmunkának.

09:14 „A magyar embereknek sokszor nem tetszik, amit önök mondanak, ahogyan önök támadják Magyarországot.” 

09:13 „Antidemokratikusnak tartjuk a megközelítést, amely elvitatja a saját álláspontjának a képviseletére vonatkozó jogot.”

09:12 Szijjártó Péter kezd. Megköszöni a Magyarország iránti kitüntető figyelmet. „Mi, magyarok, soha nem ugrottunk el a vita elől.”

09:10 A magyarországi helyzet kezelése az EU tesztje is. A meghallgatáson információt akarnak szerezni erről a helyzetről.

09:09 Magyarország nyilvánvalóan megsérti a lisszaboni szerződés 2. cikkelyében foglalt alapértékeket az oktatás szabadságától a kisebbségi jogokon át a gyülekezés és a szólás szabadságáig. Mindez a jogállamot fenyegeti – állítja a holland EP-képviselő. 

09:07 Jelentéstevőként Judith Sargentini tíz percet kap a nyitó előadásra. Azzal kezdi, hogy nem lesz szüksége ennyire.

09:05 Claude Moraes, a LIBE brit munkáspárti elnöke megnyitja az ülést.

08:55 A meghallgatáson felszólal Szánthó Károly, az Orbán-kormány égisze alatt működő Alapjogokért Központ nevű civil szervezet elnöke is. Kovács István stratégiai igazgató ma reggel az M1-en előre boszorkányüldözésnek kiáltotta ki a meghallgatást – ugyanúgy, ahogyan korábban Kovács Zoltán kormányszóvivő is. (Szánthó Károllyal nemrég interjút készítettünk, amelyet ide kattintva olvashatnak el.)

08:50 Elég szórakoztató, de a LIBE-nek van egy náci tagja is. Ő Udo Voigt, a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) volt elnöke és EP-képviselője, aki 2014 óta van benne a bizottságban. Dicsőítette már a nyilvánosság előtt Adolf Hitlert, de Vlagyimir Putyint és Donald Trumpot is, a LIBE-tagsága ellen pedig Martin Schulz volt EP-elnöktől, jelenlegi SPD-elnöktől az Európai Zsidó Kongresszusig gyakorlatilag mindenki tiltakozott már.