Az én testem, azt csinálok vele, amit akarok? – Érvek és ellenérvek

2017. november 26. 08:30 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Magyarországon a Czeizel-ügy óta nem pattant ki béranyasággal kapcsolatos botrány, ám közkeletű vélekedés, hogy a jómódú magyar állampolgárok külföldön fogadnak béranyákat. Pedig, miképp az unióban mindenütt, Magyarországon is tiltott a béranyaság. Jogvédő civil szervezetek szerint az nem más, mint a nők testének kizsákmányolása, és remélik, Magyarországon nem kerül sor a legalizálásra.

Nemrég egy meleg pár kereste fel az egyik magyarországi jogvédő szervezetet: béranyát akartak fogadni, hogy saját gyerekük lehessen. A férfiak korábban már tájékozódtak, és úgy tudták, 12-15 millió forintért már gyerekhez lehet jutni egy volt szovjet tagköztársaságban. Ami így is van. De a civil szervezet vezetőjének sikerült lebeszélnie a párt arról, hogy béranyát fogadjanak, még ha ez nehéz döntés is lehetett számukra, hiszen a meleg pároknak jelenleg örökbe fogadniuk is tilos. S habár a meddő házaspárok előtt ez az út nyitva áll, végső elkeseredésükben nekik is eszükbe jut, hogy béranyán keresztül vállaljanak gyereket. Erre még biztatják is őket egyes orvosok, sőt, előfordul, hogy jó nevű meddőségi központok ajánlgatják ezt az utat.

A nyilvánosság előtt is vállalható recept egyszerű: a férfi félrelépést hazudik, a béranya kihordja a mesterséges megtermékenyítés útján beültetett zigótát, a „megcsalt” feleség megbocsát – így elindulhat az örökbefogadási procedúra.

És hogy miért van szükség körmönfont megoldásokra, külföldről igénybevett béranyákra? Magyarországon tiltott a béranyaság minden formája, és ez érvényes még a dajkaanyaságra is. (Ez az a típusú béranyaság, amikor valaki pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül, pusztán jótéteményből, például egy családtag iránti szeretetből hord ki egy kisbabát.)

Nemcsak Magyarországon tiltott a béranyaság, hanem az unió egész területén. A 47 tagországot tömörítő Európa Tanács Társadalmi Ügyi Bizottsága épp tavaly tavasszal mondott nemet a béranyaságra. Igaz, a döntés mindössze egyetlen szavazaton múlt. Vagyis a kérdés igencsak megosztja a döntéshozókat. Most azonban győzedelmeskedett az az álláspont, amely védi a gyerekek jogait és egyértelműen elutasítja a nők testének kihasználását.

A fejlett országok zöme azért tiltja ugyanis a béranyaságot, mert a jelenségben a nők kizsákmányolását véli fölfedezni. Hiszen a nő, akinek „kölcsönveszik” a méhét, ténylegesen terhes lesz: beindulnak azok a hormonok, amelyek hatnak rá és a magzatra egyaránt. Olyan testi-lelki kötődés alakul ki köztük, ami fizikai és pszichés változást hoz az anya életében, amelyet már soha nem lehet meg nem történné tenni. És fontos megemlíteni azt is, hogy a béranyától született gyermek életében is komoly törést okozhat, ha azzal szembesül, hogy a nő, aki életre hozta őt, egyszerűen lemondott róla.

Fotó: Bazánth Ivola

– Kire fog haragudni a gyerek? Arra, aki lemondott róla, vagy arra, aki elvette őt a biológiai anyjától? Az érintett gyerekekek egy részét életük végéig gyötörni fogja az a kérdés, hogy miért pont róluk mondtak le – mondja ezzel kapcsolatban Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának korábbi tagja. Hozzáteszi, hogy az utóbbi években számos olyan ország fogadta el, hogy a béranyaság a végtelenül szegény és kiszolgáltatott nők kizsákmányolásának eszköze, amely korábban legálisnak ismerte el ezt a tevékenységet. Így Kambodzsa, Thaiföld, India, Nepál betiltatta ezt az üzletet, ám az ennek ellenére még így is virágzik. De legalább az akarat már megvan.

Herczog Mária megemlíti az USA példáját: ott a béranyaság, bár legális, „betonbiztos” szabályozással van körülbástyázva, komoly szerződés köti a feleket az „üzlet” létrejöttekor. Az viszont egészen bizonyos, hogy a szabályozást Európában újra kell gondolni:

– Számos rendezetlen jogi státusú, béranyától született gyerek van szerte Európában, akik rendkívül bizonytalan helyzetben vannak, amit mutat a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságra érkező ügyek növekvő száma is – mondja Herczog Mária, hozzátéve: már létrejött az a szakértői testület a genfi székhelyű International Social Service-nél, amely a béranyaság nemzetközi szabályozását készíti elő, hasonlóan a hágai egyezményhez, amely a nemzetközi örökbefogadást szabályozza, nagyon körültekintően és szigorúan. Szembe kell nézni azzal is – fűzi hozzá –, hogy az egynemű pároknál is egyre nagyobb az igény a béranyaságra.

Az Európai Tanácsban tapasztalható megosztottság jellemzi a szakmai és a nagy nemzetközi szervezeteket is: az ENSZ Nőjogi Bizottsága (CEDAW) például még addig sem jutott el, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a témában. A szabályozás telis-tele van jogi buktatókkal, és sokféle női érdek sérülhet, a gyerekre vágyó nőké és a gyereket kihordó anyáé, vagy éppen a petesejtdonoré. És akkor

az olyan problémákat nem is említettük, hogy mi történik akkor, ha a gyerek sérülten látja meg a napvilágot, vagy ha a béranya olyan erősen kötődik hozzá, hogy nem tud lemondani róla. A férfiak szempontjai apaként, spermadonorként, partnerként még kevésbé ismertek és egyértelműek.

Akad egy további dilemma is: a béranyaság kapcsán sokan azt hozzák föl a legalizálás mellett, ami az abortuszpártiak legfőbb érve. A nők önrendelkezési jogát. Ez is, mondják, a nők szabad döntése, hiszen „ez az én testem, azt csinálok vele, amit csak akarok”. Herczog Mária erre azt mondja: az érvelés már akkor is aggályos volna, ha valaki barátságból hordana ki egy gyereket, ha másért nem, hát azért, mert soha nem várt kockázatokat rejt a beültetéshez szükséges beavatkozások sora, terhesség, a szülés és az elválás is. Csakhogy a béranyaságnál másról is szó van:

– A béranyaságnak többnyire anyagi oka van. Bármit érez is a szülő nő a gyerek iránt, le kell róla mondania, mert így szól az üzlet. Nem a gyerek és nem a nő érdeke dominál, hanem a vásárlóé.

Ezekben az ügyletekben tehát megrendelői jogviszony van, amit semmi esetre sem lehet összemosni a nők önrendelkezési jogával. Gyakran az az ember érzése, olyan társadalmi nyomás nehezedik az érintettekre, hogy bármi áron szülővé kell válni, mindenkinek „jár” gyerek. Erről sem beszélünk.

Gyakorta elhangzik az a tetszetős érv is, hogy a béranyaság feminista vívmány. Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza szerint minden feminista vívmány könnyen önmaga ellen fordítható, s a gyenge érdekérvényesítő képességű nőkre hullik vissza, legalábbis ha az adott vívmány nincs garanciákkal körbebástyázva.

– Lehet úgy is láttatni az egész jelenséget, hogy a béranya szabadon dönt, azt kezd a testével, amit akar, de a szülés, a terhesség, majd végül a mindig fájdalmas elválasztás fizikailag és pszichésen is megviseli a nőket. Az anyagi kiszolgáltatottság már önmagában megkérdőjelezi a tényleges befolyásmentességet a döntés meghozatalakor. A béranyaság nem más, mint egy újabb lehetőség a nők testének kizsákmányolására, és nagyon remélem, hogy egyetlen magyar társadalmi mozgalom sem fogja zászlajára tűzni a legalizálását – mondta Spronz Júlia.

Magyarországon a Czeizel-ügy óta nem pattant ki béranyasággal kapcsolatos botrány. A néhai genetikust „emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatásának bűntettével” vádolták. A vádirat szerint az orvos-genetikus a kilencvenes évek első felében megállapodott egy amerikai-magyar állampolgárságú nővel, s ennek megfelelően az általa vezetett központba látogatóknak felvetette a külföldi állampolgárok részére történő örökbeadást – anyagi ellenszolgáltatásért cserébe. Maga Czeizel mindvégig tagadta ezt, s végül kétszázezer forint pénzbírságra ítélték bűnsegédletért.

Azóta csönd övezi a témát. Igaz, aki béranyától „rendel” gyereket, többnyire nem itt próbálkozik. Adatok tehát nincsenek, mégis közkeletű vélekedés, hogy a jómódú magyar állampolgárok külföldön fogadnak béranyákat, és arról sem tudunk, ténylegesen mi a helyzet itthon, mi a közvélemény álláspontja.