Az Alkotmánybíróság szerint nem volt alkotmányellenes Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztése

2018. március 21., 16:19

Szerző:

A Nemzeti Választási Bizottság márciusban felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát. Az Alkotmánybíróság ma kimondta, hogy nem volt alkotmányellenes az NVB döntése, ezért aztán nem is fellebbezhet ellene Czeglédy.

Czeglédy 6 milliárd forint adó és járulék elcsalásával gyanúsítják, illetve azzal, hogy diákmunkásokat és nyugdíjasokat károsított meg. A férfi tavaly került előzetes letartóztatásba. Nyolc hónap után, március elején kiengedték, mivel sikeresen összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges aláírásokat, így Szombathelyen független jelöltként indult a választáson. Vagyis indult volna, de Polt Péter főügyész gyors indítványára az NVB felfüggesztette Czeglédy mentelmi jogát, 28 óra elteltével pedig már mehetett is vissza az előzetesbe.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ezután nyújtott be Czeglédy a Kúriához felülvizsgálati kérelmet a mentelmi jogát felfüggesztő határozat ellen. A Kúria ezt visszautasította azzal, hogy nincs helye bírói felülvizsgálatnak az NVB határozata ellen. Az Alkotmánybírósághoz is fordult a férfi, alkotmányjogi panaszt nyújtott be. Arra hivatkozott, hogy a mentelmi joga felfüggesztésével kizárták a választójog gyakorlásából, és ellehetetlenült így a választókkal való kapcsolattartást.

Ezt a panaszt utasította most el az Alkotmánybíróság arra hivatkozva, hogy a választójog alapvető állampolgári jog, az országgyűlési képviselőt megillető mentelmi jog viszont nem az, hanem a tisztség zavartalan gyakorlásához kötődő garancia. Indoklásukban az szerepel, hogy a mentelmi jog a képviselőjelöltek vonatkozásában a választójog gyakorlásának, a választások zavartalanságának a garanciája, és nem az érintett saját jogát befolyásoló kérdés. A határozat tehát nem teremtett alaptörvény-ellenes helyzetet.

Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Kúria döntése nem alaptörvény-ellenes, ezért az alkotmányjogi panaszt különvélemény nélkül elutasította.

Arról, hogy miért jelenthet szálkát a Fidesz szemében Czeglédy, itt és itt írtunk bővebben.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.