Az Auróra megkapta a selyermzsinórt a fideszes önkormányzattól, a szórakozóhely munkatársainak biztonságiak állták az útját

2019. augusztus 9., 19:15

Szerző:

Szintet lépett a Sára Botond fideszes polgármester vezette józsefvárosi önkormányzat az Auróra elleni hadjáratban – derül ki a Mérce cikkéből. A közösségi ház vezetése péntek délután a Facebookon adta hírül, hogy önkormányzati munkatársai megjelentek az egyik pultnál ellenőrizni, folytat-e a hely valamiféle kereskedelmi tevékenység az üzletben. Amikor kiderült, hogy igen, Józsefvárosi Hatósági Ügyosztály két embere azzal állt elő, hogy június végén az önkormányzat visszavonta az engedélyt, és megtiltott mindenféle kereskedelmi tevékenységet az Aurórában. Ha nem hagynak fel vele – fűzték hozzá –, a NAV végrehajtóit küldik rájuk.

Ennek a kijelentésnek a szépséghibája csak az – állítja a közösségi ház – hogy az önkormányzat ahhoz sem vette a fáradságot, hogy értesítse az Aurórát a kereskedelmi tevékenység tilalmáról. Az sem derült ki, hogy a döntést mivel indokolják. Bár a szórakozóhely munkatársai bementek az önkormányzathoz magyarázatot kérni, egy ügyintéző azt mondta nekik, hogy várjanak még egy kicsit, aztán viszont leszólt a biztonságiaknak, hogy egészen addig tartsák fel az aurórásokat, amíg záróra nem lesz. Ez így is történt. 

Az Aurórát gyakorlatilag arról értesítették, hogy bezárják, a közösségi ház pedig legközelebb csak hétfőn tud fellebbezni ez ellen. 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.