Árok vagy átjáró – Nem az MSZP programja nyeri a baloldaliság-versenyt

Nyomokban Botka Lászlót is tartalmaz az MSZP választási programjának tervezete, amelyet szombaton, a lefújt kongresszus helyett összehívott választmányi ülésen mutat be a most még legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt. 

A tizenöt oldalas, Tegyünk igazságot! című dokumentum – amelyet a Zoomnak tegnap sikerült megszereznie, portálunk pedig szemlézte – rögtön az első oldalon biztosítja olvasóit:

a határkerítés a helyén marad.

Sokkal több nem is derül ki a menekültpolitikáról. A programtervezet szerint kerítésre azért van szükség, mert az emberek nem érzik magukat biztonságban, félnek, márpedig az MSZP „az emberek érdekeit és érzéseit tekinti elsődlegesnek”. A szöveg azt nem boncolgatja, hogy a menekültválságból politikai tőkét kovácsoló félelempropaganda állította elő a helyzetet, amelyben a határkerítés tűnik a biztonság garanciájának. Az MSZP olyan megoldásban érdekelt, amely az ország biztonságát, az európai értékrendet és együttműködést, a menekültekkel kapcsolatos nemzetközi egyezmények betartását egyaránt szem előtt tartja. Vagyis, ha jól silabizáljuk ki a mondanivalót, az orbáni migrációs politikát minimum emberségessé tenné egy szocialista kormány, de több ponton meg is változtatná.

Az európai együttműködés kiemelt cél, bár részletekbe ezen a téren sem bocsátkozik a Hiller István közlése szerint 143 szakértő közreműködésével a választmányi kabinetek bázisán alkotott programtervezet. Deklarálja, hogy Európa polgárai 72 éve békében élnek –

ezen az állításon Ratko Mladić tábornok hágai ítéletének napjaiban azért el lehetett volna gondolkodni

–, és ennek a békének az Európai Unió a garanciája. Tény, hogy a közösségben ősi ellenségek élnek egymás mellett békében, de azért ez mégsem a kontinens egészét jelenti. Az MSZP jelzi, hogy a szociális Európa gondolatához érez közelséget, ami bírálat az Orbán-féle „munkaalapú társadalom” gyakorlatával szemben. A nemzetközi kapcsolatokat illetően az MSZP azt látja szükségesnek „a magyarság nemzeti érdekeinek érvényesítéséhez”, ha az ország visszatér a „világfejlődés folyamatába” és a jogállamokkal való kooperációhoz.

Ennek feltétele, hogy Magyarországon helyreálljon a jogállam. A szocialisták a negyedik köztársaság kikiáltására és új alkotmány megalkotására készülnek, amiről népszavazás döntene. Ez azt jelenti, hogy nem az Alaptörvény javítgatása, módosítása, hanem a teljes orbáni struktúra elvetése a cél, másfelől pedig e szerint

abban sem hisznek, hogy a 2010-es állapotok helyreállítása lenne az akár csak ideiglenes megoldás.

Az MSZP feleleveníti régi elképzelését a közvetlen államfőválasztásról. Emellett mintha arra is célzást tenne, hogy az érdekegyeztetés törvényben garantált mechanizmusa, a szakszervezeti jogok erősítése, az önkormányzati jogkörök helyreállítása, a civilek működését támogató autonóm mechanizmusok révén erős részvételi pillérrel támasztaná meg az új köztársasági intézményeket.

Bár az elszámoltatás kifejezést nem használja a programtervezet, ígéretet tesz a politikai klientúra hatalmának megtörésére, valamint a „bizonyíthatóan jogtalanul elvett közpénzek” visszaszerzésére. A törvényesített korrupció orbáni rendszere után ez nem ígérkezik könnyű feladatnak.

A Jobbik-féle bérunió-kezdeményezés idején az MSZP számára különösen fontos visszaüzenni a szavazóira pályázó riválisnak, hogy a szocialisták is európai béreket akarnak: „A magyar munkavállaló munkája nem érhet kevesebbet Magyarországon, mint az Európai Unióban” – hangzik az erről szóló megjegyzés. Százezer forint lenne a nettó minimálbér, ami megegyezik az MSZP 2014-es ígéretével. Ahogyan az is, hogy a közmunkásoknak nem ígér minimálbért, csak „tisztességes bért” meg azt, hogy átterelik őket „a valódi munka világába”. Összehasonlításképp: a Párbeszéd minimálbérlicitje 150 ezer forintig ment el.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az MSZP adóelképzelései szerint az átlagjövedelem mértékéig adóvisszatérítés járna, az átlagjövedelemből élőknek havi 15 ezer forint pluszt helyez kilátásba. A 600 ezer forint feletti jövedelemrészre 10, az egymillió forint felettire 20 százalék szolidaritási adót vetnének ki a szocialisták. Ez magyarra fordítva többkulcsos személyi jövedelemadót jelent, ami azonban nem lenne meredeken progresszív. Az alapvető élelmiszerek áfája egységesen öt százalékra mérséklődne. A tao sokat kritizált rendszere nem szűnne meg, de minden sportág és a szabadidősport is részesülhetne belőle.

Mindezeket olyan hazai gazdasági környezetben képzeli el az MSZP, amelyben az innováció, a startupok, a smart megoldások, az automatizáció, a robotika és „az algoritmusok nagyobb szerepe” hoz markáns változást, ahol csökken a bürokratikus teher, az állam valóban a vállalkozást támogatja, és a magas hozzáadott érték dominál.

A szocialisták csökkenteni akarják a légszennyezést, támogatnák a környezetbarát közlekedést, „a szénmentes Európa”-koncepciót és a párizsi klímaegyezmény vállalásainak gyorsított végrehajtását tervezik. A Paks II.-beruházást „szakmai alapon újratárgyalja” a reménybeli szocialista kormány, végül

népszavazást írna ki az atomerőmű-építésről, nem is akármilyet: a szülők a gyerekeik nevében is voksolhatnának.

Az MSZP vonzóvá tenné a vidéki életformát, „dinamikus munkahelyépítést és hipermodern agrárkultúrát” kilátásba helyezve. Újraértelmezné „a legendás kert-Magyarország-koncepciót”, amivel némileg ellentétben állónak tűnik, hogy egyidejűleg a mezőgazdasági szövetkezést is ösztönözné.

Hogy mindezt valójában mennyi idő alatt lehet elérni, nem igazán derül ki, de a jövőkép vonzó, hiszen mindannyian olyan országot szeretnénk, „amelyben öröm élni”.

Az örömöt nemcsak magas munkabérek, hanem a mainál magasabb nyugdíjak és szociális ellátások is fokoznák. Hiszen az MSZP programtervezete leszögezi: nem járt le a bal- és jobboldal ideje, továbbra is igaz, hogy „a baloldali politika az egyenlőséget növeli, a jobboldali pedig az egyenlőtlenséget”.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy míg Botka év eleji víziója és azt megelőzően a DK-program is kilátásba helyezte az alapnyugdíjszerű ellátás bevezetését, addig az MSZP csakis annak garantál méltányos nyugdíjat, aki „eleget tesz járulékfizetési kötelezettségének”. Az elegendő szolgálati időt szerezni képtelen – egyre nagyobb – társadalomrésznek továbbra is az időskorúak járadéka nevű segélyt kínálja a baloldali MSZP, igaz, jelentős, 50 százalékos emeléssel. Csakhogy az összeg csupán az egyik probléma a segélyekkel, a másik az igénybevétel, az elérés alacsony aránya.  

Fontos ígéret emellett a kétszeresére, 57 ezer forintra emelt nyugdíjminimum

(ez nagyobb, mint Botkánál). Ha jól értelmezzük, az idén ismét bedobott 13. havi nyugdíj differenciált, vagyis a kisebb nyugdíjakat nagyobb mértékben kedvezményező bevezetését jelenti a következő mondat: „Minden évben az átlagnyugdíj havi összegének megfelelő (jelenleg 120 ezer forint) nyugdíj-kiegészítést adunk az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében”. Egy-egy mondat erejéig szó van a korengedményes és a rokkantnyugdíj rendszerének igazságossá tételéről is.

Botka korábban kísérleti jelleggel az ország egyes részein bevezette volna a feltétel nélküli alapjövedelmet, később a megélhetési minimum koncepcióját hirdette meg.

Az MSZP mostani programja említésszinten sem tartalmazza az alapjövedelmet, így az már eldőlt, hogy ezt a tervet kizárólag a Párbeszéd fogalmazza meg a 2018-as kampányban.

Az MSZP egyetlen lakonikus mondatban közli, hogy bevezetnék a garantált szociális minimumot, ami alátámasztja a benyomást, hogy a végső programtervezetbe éppen csak visszarántották a minimumról szóló elképzelést. A garantált minimum szerepel a DK, az Együtt, az LMP (2014-es) és a Momentum programjában is, többnyire konkrét összeggel és valamiféle „technológiai” leírással ellátva. Ehhez képest tűnik szűkösnek az MSZP egyetlen mondata. Bekerült viszont a programba az a terv, hogy az alapvető közművekhez, vízhez és energiához alanyi jogon férhessen hozzá mindenki. Ez az elgondolás majdnem két évvel ezelőtt a DK programjában jelent meg először.

Az MSZP 35 százalékkal emelné a családi pótlékot, ami nagyjából fedezné a tíz éve nem emelt összegű ellátás értékvesztését, de nem említi a tényleges alanyi jogúság helyreállítását. A párt megőrizné a gyerekek utáni adókedvezményt, de kinyitná azt az alacsony jövedelmű családok felé. Ezen kívül talányosan kilátásba helyezi a pénzbeli és természetbeni ellátások rendszerének „megerősítését”. Negyvenezer új, magas energiahatékonyságú bérlakást is építene egy szocialista kormány, támogatná a lakásfelújítást (tehát nem az új építésű lakások vásárlásának és építésének támogatott bankhitelek útján történő dotálására koncentrálna),

„nekilátna” a hajléktalanság felszámolásának, egyebek mellett az üres lakóingatlanok hasznosításával és a kilakoltatások megakadályozásával.

Kérdés, hogy ez a jövőbeni kormányzásra szánt célkitűzés érinti-e a regnáló szocialista vezetésű önkormányzatok gyakorlatát is.

Az oktatás és az egészségügy kapcsán az MSZP kormányra jutva elsőbbséget adna e területeknek a költségvetési elosztásban, és jelenősen nőnének az ide irányuló források. Az ágazati béreket és az intézményi támogatásokat egyaránt növelnék, javítanák a hozzáférés esélyeit, visszaszorítanák a szegregációt. Az egészségügyben erősítenék a betegjogokat és letörnék a hálapénzt, az oktatásban erősítenék az idegen nyelvi és az informatikai képzést. Mindkét szektorban az állami, illetve társadalombiztosítási szerepvállalásra helyezik a hangsúlyt a piaccal és az egyházakkal szemben. Az első diploma ingyenessége az MSZP régi (2008 utáni) elképzelése, szemben például azzal, hogy a DK az első két szemeszter ingyenességét tartja szükségesnek. Az MSZP biztosítaná a CEU budapesti működését és helyreállítaná a felsőoktatási autonómiát. A kultúrában szintén a szereplők függetlensége kap hangsúlyt, valamint az, hogy a várbeli kormányzati rongyrázás helyett a szocialisták a felújított műemlékeknek közösségi, kulturális szerepet adnának.

Az MSZP összességében nagy hajrával még a választás előtti évben beszállt az ellenzéki pártok programversenyébe, azt

azonban nem lehet mondani, hogy tervezetével megnyeri a baloldaliság-versenyt.

A helyenként meglehetősen tömör megfogalmazások azt sejtetik, hogy a szocialisták egyes pontokon csak az irányt látják, a részleteket későbbre hagynák. Hiába, a hídon akkor kell átmenni, ha odaérnek. Már csak az a kérdés, hogy az MSZP a listaállítás, a miniszterelnök-jelölés, az egyéni kerületi megállapodások és a belső kiszorítósdi nyűgjei közepette árokhoz vagy átjáróhoz érkezik.