Áll a bál az MSZP-ben, Tóth Bertalan előveszi azokat, akik nemmel szavaztak a képviselői fizetésemelésre

2018. július 20., 08:40

Szerző:

Elnökségi ülésen veszi elő az MSZP azoknak a képviselőknek az ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva, nemmel szavaztak a képviselői fizetésemelésre – írja a kormánypárti Magyar Idők mai cikkére hivatkozva a 24.hu.

Az írás Tóth Bertalan levelét idézi, aki szerint a kormánypárt csapdát állított azzal, hogy a képviselői fizetésemeléseket összekötötte a frakciók költségvetési támogatásával.

Fotó: mszp.hu

Ez azt jelenti, hogy ha nem szavazzák meg a javaslatot, a szocialista frakció éves költségvetési kerete 55, a vidéki irodákra fordítható havi összeg pedig 53 százalékkal csökkent volna, utóbbi pedig egyet jelentett volna a jelenlég megszűnésével.

Így viszont 84 százalékkal több pénzből tud gazdálkodni a frakció.

Tóth levelében azt írja, hogy a szavazás előtt minden frakciótaggal egyeztetett, és akkor mindenki egyetértett abban, hogy meg kell szavazni a fizetésemelést a fennmaradásért. Ehhez képest meglepetés volt számára, hogy Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Szabó Sándor, Tóbiás József, Hiller István, Gurmai Zita, Korózs Lajos és Kunhalmi Ágnes nem szavazta meg a javaslatot.

A levél alapján velük kapcsolatban a július 30-i elnökségi ülésen

„meghozzák azt a döntést, amely a szolidaritásról és a tisztességről szól. Mert olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést muszáj hazavinnie.”

Tóth egyébként nem volt jelen a szavazásnál. 

Mint megírtuk, ma délután kettőkor veszi kezdetét az Országgyűlés nyári, a kormány által igényelt rendkívüli ülése. Az utolsó ülésnapon azonnal határozatképesség szükséges, hiszen a parlament honlapján megtalálható napirend szerint mára nem maradt más hátra, minthogy sor kerüljön a Fidesz-KDNP parlamenti törvénygyártósorának zárószavazás-cunamijára.

Ma nem csupán a jövő évi költségvetést, az ahhoz tartozó, igencsak trükkös adótörvényeket, a Stop Soros törvénycsomag és az alaptörvény hetedik módosítása nyomán szükségessé ugyan nem vált, de az Orbán-kormány által kívánatosnak tartott, például a politikusok „zaklatását”, avagy elszámoltatását szankcionáló jogszabály-változásokat fogadják el, de bizony összességében 13 fajsúlyos törvényt alkotnak meg.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.