Alaposan kiosztották a civil jogvédők a Miniszterelnöki Kabinetirodát

2018. február 8., 15:14

Szerző:

A Stop Soros törvénycsomag elfogadhatatlan és alkotmányosan védhetetlen politikai célokat szolgál, értelmetlen szabályokat tartalmaz, ezért azt kategorikusan elutasítjuk – áll abban a levélben, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság küldött a a Miniszterelnöki Kabinetirodának.

A törvénycsomag társadalmi egyeztetési határideje nyomán a civil szervezet világossá tette: mivel a tervezet technikai jellegű módosításai, „javításai” legfeljebb azt eredményezhetnék, hogy az eredendően kártékony kormányzati szándékok hatékonyabban érvényesülhessenek, vagyis a rossz még rosszabb legyen, ezért nem látjuk értelmét a közzétett normaszöveg módosításának sem. Ahogyan kutyából nem lesz szalonna, úgy e törvénytervezeteknek álcázott buldózerből sem lesz soha jó törvény – fogalmaztak.

Felhívták a figyelmet arra is: ahogy jogállamban a jogalkotás alapvető célja a közjó szolgálata és a jó kormányzás előmozdítása. Ezek egyike sem képzelhető el úgy, hogy a törvényeket a társadalommal szemben alkossák meg. Ez esetben a törvényalkotás célja azonban egyértelműen a kormányzati önkény kiszolgálása. Így, ha a tervezett „szabályok” hatályba lépnének, azok a gyakorlatban csak a társadalom elemi érdekeivel szemben működhetnének.

A Helsinki Bizottság munkatársai
Fotó: Facebook/Magyar Helsinki Bizottság

A Helsinki Bizottság szerint a társadalom megrendszabályozása elfogadhatatlan szabályozási cél. „Mindezt a szöveg szerzője (a kormány) is jól tudja, ezért rejti el valódi szándékát indoklásában olyan jól hangzó kulisszák mögé, mint például 'a polgárok és a nemzeti kultúra' állítólagos védelme”. Az igyekezet azonban hiábavaló, mert a törvény manipulatív szövege lépten-nyomon leleplezi a valódi szándékot. Ami nem más, mint bizonyos, a kormány számára nem tetsző civil szervezeteknek az önkényes megbélyegzése, befeketítése és elkülönítése a társadalomtól – végső soron működésük ellehetetlenítése.

A törvénycsomag emellett számos alapvető szabadságjogot elvitat a társadalomtól, így például a véleményalkotás vagy az egyesülés egyenlő szabadságát. Azzal, hogy az állam elfogadhatatlan feltételek alapján akarja meghatározni, melyik civil szervezet közhasznú, végeredményben minden olyan állampolgárral szemben is fellép, aki a közhasznú szervezeteket támogatásra méltónak találja vagy igénybe kívánja venni a szolgáltatásaikat. Közel ezer szervezetről és több százezer polgárról van szó a Helsinki szerint.

„Mivel sem a javaslatcsomag szándéka, sem tartalma, sem formai megoldása nem felel meg az alkotmányos jogállamiság elemi követelményeinek, ezért a törvénytervezetek azonnali és teljes visszavonását tartjuk egyedül lehetséges megoldásnak. Ezt várjuk el Magyarország Kormányától" – írták zárásként.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.