Ájultan esett össze a kilakoltatott nő, amikor a rendőrök kivezették a tartozás miatt elveszített lakásából

2018. augusztus 16., 12:25

Szerző:

Az ATV vetített egy megrázó riportot annak az idős párnak a kilakoltatásáról, amely egy 13 millió forintos tartozás miatt  kellett elhagynia a Budapesten, a XI. kerületi Bánk Bán utcában fekvő lakást.

Az idős  pár hárommillió forint hitelt vett fel, a tartozásuk összege azonban 13 millió forintra nőtt. Ezt nem tudják törleszteni, ezért szerdán a végrehajtó rendőri jelenlét mellett rájuk törték az ajtót. A férfi önként távozott a lakásból, a nőt azonban a rendőröknek kellett kivezetniük. Az első emelet körfolyosójáról már a földszintre értek, amikor a nő a rendőrök karjában rosszul lett, elájult és összeesett. Mentőt kellett hívni hozzá.

Fotó: ATV

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar közlése szerint öt év alatt Magyarországon a háromszorosára nőtt a kilakoltatások száma. Ez napi tíz intézkedést jelent, az Orbán-kormány viszont  azzal hárítja el magáról a felelősséget, hogy az állami mozgástér korlátozott az ügyben, a kabinet legfontosabb feladata a törvényes működés biztosítása, ami egyaránt szolgálja a bérbeadók és a bérlők érdekeit.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.