Adventi naptárakba rejtett mecsetek képétől retteg a belvárosi plébános

2017. december 26., 11:04

Szerző:

Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa az M1-ben szerepelt kedden reggel és arra figyelmeztetett, hogy vissza kell térnünk az ünnep eredeti tartalmához és üzenetéhez, azaz nem a szeretethez és a békéhez, hanem hogy

meg kell őriznünk a keresztény kultúrát és hagyományokat.

A hirado.hu szerint Osztie Zoltán arról beszélt: Európában sok helyütt már nem adventi vásárt tartanak, hanem mesevásárt vagy fényvásárt, egyes adventi naptárakban pedig mecsetek képe jelenik meg.

„Identitásvesztés mutatkozik, aminek az oka éppen ez. Már nem csak Jézus Krisztusról, nem Isten fiának megtestesüléséről szól ez az ünnep, hanem megpróbálják – és minden bizonnyal ebben valami szándékosság is van – egészen más tartalommal megtölteni, vagy éppen kiüresíteni” – fogalmazott.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.