Gulyás Gergely javasolta, a kétszeresére emelik Áder János fizetését

2019. november 15., 14:47

Szerző:

Kétszeresére, a jelenleg 1 507 370 forintról hozzávetőlegesen 2 937 000 forintra emelik Áder János köztársasági elnök fizetését – vette észre a 24.hu Gulyás Gergely törvényjavaslatát az Országgyűlés honlapján. Ez a törvényjavaslat úgy szól, hogy a most  a köztisztviselői illetményalap (38 650 forint) harminckilencszeresében meghatározott államfői tiszteletdíj jelentősen emelkedjen, amivel Áder János Kövér László országgyűlési elnök fizetésének az 1,1-szeresét kaphatja.  Kövér László fizetése 2019 márciusában nőtt a 2018 augusztusa óta kapott bruttó 2 405 838 után 2 672 538 forintra.)

Pénteki sajtótájékoztatóján – emlékeztet a 24.hu – Tóth Bertalan MSZP-elnök bírálta a politikusi fizetések növekedését.  A közigazgatási létszámstoppal párhuzamosan ugyanis a Gazdasági Versenyhivatal elnökének fizetése 1,7 millióról 4 millió forintra nő, a Nemzeti Választási Iroda vezetőjéét pedig 990 ezerről 1,9 millió forintra emelik. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.