Áder egyetemi tanárrá ütötte Polt Pétert

2017. december 5., 12:56

Szerző:

A hétfői Magyar Közlönyből kiderült, hogy egyetemi tanári kinevezést kapott a legfőbb ügyész, Polt Péter – írja a Zoom.

A köztársasági elnök határozata szerint december 15-től „az emberi erőforrások miniszterének javaslatára Dr. Polt Pétert 2017. december 15. napjával egyetemi tanárrá kinevezem”.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nyáron jelent meg legutóbb hír Polt Péter egyetemi előmenetelével kapcsolatban. Akkor az ELTE ÁJK kari tanácsa szavazott Menyhárd Attila dékán előterjesztéséről, amely a legfőbb ügyésznek egyetemi magántanári címet adott volna. Tizennégyen szavaztak mellette, tizenhárman ellene, hárman pedig érvénytelen szavazatot adtak le. Ezek után a szavazatok újraszámolását kezdeményezték, ami nem hozott változást; ellenben a szavazatszámláló bizottság kijelentette, a szavazólap nem felelt meg a formai követelményeknek – írta júniusban a 24.hu.

Polt Péter professzor szeretne lenni, ehhez kell neki nagyon az egyetemi tanári kinevezés.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.