A V4-ek akadémiai kiállnak az MTA függetlensége mellett

2018. június 27., 17:32

Szerző:

A visegrádi országok tudományos akadémiáinak elnökei nyilatkozatot adtak ki, amiben egyhangúan kiállnak a Magyar Tudományos Akadémia autonómiája és a tudományos kutatás szabadsága mellett – írja az MTA a honlapján.

A nyilatkozatot Jerzy Duszyński, a Lengyel Tudományos Akadémia elnöke, Eva Zažímalová, a Cseh Tudományos Akadémia elnöke, és Pavol Šajgalík, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke írta alá. Azt írják, hogy a visegrádi tudományos akadémiák tagjai teljes mértékben támogatják az MTA határozatát. Ebben június 15-én Lovász Lászlóék kijelentették, hogy nem támogatják, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az akadémiai törvényt, illetve az MTA finanszírozását módosító törvényjavaslat.

Fotó: Wikipédia

A V4-ek azt kérik, hogy a magyar kormány vonja vissza az Akadémia költségvetését érintő javaslatát, és tegye lehetővé az érintettekkel, különösen a Magyar Tudományos Akadémiával folytatandó széleskörű, érdemi konzultációt. Úgy vélik, hogy a tervezett változtatások veszélyeztetik az MTA tudományos autonómiáját.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.