A szlovák nagykövet beintett az Orbán-kormánynak és az ideológiájának is

2017. december 1., 21:28

Szerző:

Az EUrológus vette észre, hogy Szlovákia budapesti nagykövete, Rastislav Káčer adott egy meglehetősen kritikus hangú interjút a Visegrad Insight portálnak, amelyben a misszióvezető név szerint nem említi Magyarországot, de kevés kétséget hagy afelől, hogy kinek a politikájára gondol.

Fotó: Rastislav Káčer/Facebook

A nagykövet azzal indít, hogy Szlovákia stratégiai célja az EU-integráció elmélyítése és jobbá tétele, aztán Robert Fico szlovák miniszterelnököt idézi, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy mindenkinek hanyagolnia kellene a föderalizációt a nemzetállamokkal szembeállító szólamokat, mert ennek a vitának semmi értelme. Bár Szlovákia nem ért egyet az EU bevándorláspolitikájával, a nagykövet nem felejti el megjegyezni:

– Rengeteg intézkedést kell hoznunk, viszont az utolsó dolog, amire szükségünk van, az a hisztériakeltés, az,  hogy idegenellenességet és menekültek elleni hangulatot szítsunk, mert ez semmit nem old meg, csak feszültséget kelt a társadalomban

– üzen többé-kevésbé letagadhatatlanul az Orbán-kormánynak. Káčer ezután újra Robert Ficót idézi, aki a maga részéről egyszer azt állította:

„Ha az EU és a V4 között kell választani, az EU-t választom.”

Ezt a kijelentést a nagykövet egyébként úgy magyarázza, hogy Szlovákia soha nem fogja elfogadni, hogy szembeállítsák az EU-val. „Számunkra a V4-tagság csak eszköz volt a jobb EU-integrációhoz, semmi más. És ez így is marad” – állítja, szertefoszlatva az Orbán-kormány álmait arról, hogy Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország együttműködését valamiféle egységes EU-n belüli politikai ellenáramlatként állítsák ki a brüsszeli mainsteammel szemben. 

Az interjú záróakkordjaként Káčer beszél az orosz propaganda álhírdömpingjéről, a dezinformációs kampányról és ennek kapcsán az Orbán-kormány fő ideológiáját jelentő illiberalizmusról is:

– Nem hagyhatjuk, hogy a demokráciát a saját fegyverével (az információáramlás szabadságával – a szerk.) öljék meg, mert ez illiberális, intoleráns rendszerhez vezet. Nem hagyhatjuk, hogy a demokráciát olyanok öljék meg, akik azt állítják, hogy nekik csak más a nézetük, Ezek nem más nézetek, ezek szélsőséges nézetek. Az, hogy nekünk csak más a politikánk, nem más politikát jelent, hanem az előjátékot egy autoriter, nem demokratikus rendszerhez

– vonja le a Magyarországra nézve lesújtó végkövetkeztetést.

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.