Orbán a liberális elit legyőzésére készül és új korszakot épít

2018. július 28., 10:21

Szerző:

Orbán Viktor tusnádfürdői megszólalásai általában felvázolják a következő időszakra várható fideszes-kormányzati irányvonalat. Ilyen volt például a 2014-es beszéde az illiberális demokráciáról vagy a civilek elleni harc meghirdetése, bár tavaly sima kampánybeszédet mondott Erdélyben. 

Az idei beszéd irányvonalára előzetesen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szavaiból lehet következtetni. Azt mondta: „Jelentős időszakban rendezik meg az idei tusványosi szabadegyetemet, akkor, amikor a választás után belpolitikai stabilitás alakult ki, így Magyarország nemzetközi mozgástere kibővült”. azasz várhatóan Orbán Viktor idei előadásának alapgondolata az, hogy a NER köszöni szépen, megvan, illetve azt, hogy Orbán külpolitikai aktivitása az elkövetkezendő időszakban felerősödik.

De lássuk, mit is mond a miniszterelnök a jelentős létszámú hallgatóság előtt, akiknek előbb Tőkés Lászlót és Németh Zsoltot is meg kellett hallgatniuk. És akkor következik Orbán Viktor jobbára papírból olvasott beszéde.

Orbán szerint mindenkit az érdekel, hogy mi lesz jövő júliusig, de azért felidézi, mi történt a tavalyi találkozó óta. A legfontosabb, hogy a kárpát-medencei magyarság átlépett egy lélektani küszöböt az egymilliomodik visszahonosított magyarral. A nemzetegyesítés folyamata nemzetépítéssé fejlődött, ennek bizonyítéka az áprilisi választás. Ennek kapcsán megköszönte a székelyföldi szavazóknak, hogy kiálltak az anyaországi magyarok mellett.

Tusványos - Orbán Viktor előadása
Fotó: MTI/Veres Nándor

Új korszakot fogunkk építeni, erre kaptak ugyanis felhatalmazást most áprilisban a választóktól. Egy korszak pedig több, mint a politikai rend, az egy szellemi-kulturális közeg, viselkedési mód. Ezért robbant ki éppen a kultúra területén a legkomolyabb vita.

Hosszasan sorolja, mennyire mások a számok most, mint 2010-ben a GDP-növekedéstől a színházlátogatók számának növekedéséig. Ezzel megalapozták a stabil jövőt.

Mindezek alapján 2030-ig azt akarjuk, hogy EU öt legjobb, legversenyképesebb országa közé tartozzon Magyarország, megfordítjuk a demográfiai hanyatlást, legyen energiafüggetlenség (Paks felépítésével), legyen erős honvédség – sorolta.

Összefoglalva: újjáépítjük a Kárpát-medencét. Ehhez van egy ajánlatunk a szomszédaink számára. A lényege, hogy kössük össze az országainkat autópályákkal, gyorsvasúttal, kössük össze az energiahálózatunkat és a védelmi politikánkat. Ehhez az kell, hogy a kölcsönös tisztelet alapján álljunk. Például megértjük, hogy Románia ünnepli a modern Románia 100 évvel ezelőtti létrejöttét, de ők értsék meg, hogy nekünk ezen (Erdély elcsatolásán) nincs mit ünnepelnünk.

A legnagyobb tapsot az a kijelentése kapta, hogy Székelyföld akkor is létezni fog, amikor már egész Európa behódolt az iszlámnak.

Ha végeztünk a Kárpát-medence felépítésével, következik Közép-Európa. Erre Orbánnak van öt tézise. Eszerint deklarálni kell, hogy minden országnak joga van:

  • megvédeni keresztény kultúráját,
  • megvédeni a családfogalmát,
  • megvédeni nemzetstratégiai szempontból kulcsfontosságú ágazatait, piacait
  • megvédeni határait, elutasítani a bevándorlást,
  • ragaszkodni az egy nemzet-egy szavazat elvhez.

Ezek voltak a békésebb vizek – közölte. A következők megértéséhez felvázolta, hogy látja a világot és mit fognak csinálni a nagyhatalmak.

Az EU ma primitív oroszpolitikát folytat, képtelen különbségeket tenni, pedig tényleg vannak olyan országok, amelyek joggal érzik magukat fenyegetve Oroszországtól (a balti államok és Lengyelország), a többi EU-tagországnak viszont nem, ezért az európai politikának differenciáltnak kellene lennie.

Európa nem élhet tovább úgy, mint eddig, rendelkezni kell saját védelmi erővel: szükség van a közös európai haderőre.

És a legrázósabb szakasz: Európa – közölte. Európa valaha egy civilizációs világközpont volt, de ma már minden szempontból hanyatlik. Európa vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni Európát a bevándorlástól. Az európai elit csődöt mondott, ennek szimbóluma az Európai Bizottság. De napjaik meg vannak számlálva, szűk egy éve múlva lejár a mandátumuk. Az Európai Bizottság pártos, mert liberális, elfogult, mert Közép-Európa ellen van, továbbá szocializmust épít.

Európa, a liberális elit azért mondott csődöt, mert megtagadta keresztény gyökereit. Nyugaton csak liberalizmus van, demokrácia nincs. Ezt onnan tudja, hogy nincs sajtószabadság, általánossá vált a cenzúra. Akárhogy rakom össze a liberális sajtószabadságot, mindig cenzúra lesz belőle – viccelődött.

Tusványos - Orbán Viktor előadása
Fotó: MTI/Veres Nándor

A megoldás az, hogy megnyerjük a jövő évi európai választást. Mert most van egy fontos, közös európai téma, a bevándorlás. Ezért ideges az európai elit, mert a választásokon elakadhat a Soros-terv végrehajtása, ami átformálná Európát – közölte.

A választáson meg kell mutatni, hogy a liberális demokráciának van alternatívája, a kereszténydemokrácia. Ennek pedig az a lényege, hogy a kereszténységből kinőtt létformákat védi, erősíti, nem a hitelvek megvédése a feladata – igazította el a hallgatóságot.

De ne higgyük ám el, hogy a kereszténydemokrácia is lehet liberális! Az bizony illiberális. A kereszténydemokrácia ugyanis elutasítja a bevándorlást és nyílt társadalmakat, valamint a hagyományos családmodell pártján áll.

Most elzavarhatjuk a '68-as elitet, helyettük jövünk mi, az antikommunista, nemzeti, keresztény '90-es elit – bizakodott.

Beszédét azzal zárta: Mi vagyunk Európa jövője. Hajrá!

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.