A szeretet egyenlőségét hirdeti, Magyarországon még mindig a gyűlölködésre alkalom a Budapest Pride

Szélsőjobboldali szervezetek megint erődemonstrációra, a kormánypárti politikusok keresztényellenességgel való vagdalkozásra, s a családvédelem álszent igehirdetésére használják a felvonulást.

2018. július 4., 11:53

Szerző:

„Az ellendemonstrációk miatt arra kérünk titeket, hogy a Hősök terét lehetőség szerint kerüljétek el" – áll a Pride szervezőinek felvonulási házirendjében. Szombaton ugyanis ismét Budapest Pride, és miközben az Orbán-kormány „keresztény közösségek elleni uszítással", a szélsőjobboldal pedig közszemérem-sértéssel vádolja a szervezőket és résztvevőkett, valójában kizárólag azok szorulnak védelemre, akik a szeretet, a szerelem egyenlőségét hirdetve részt vesznek a felvonuláson.

Ki is provokál?

„A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával és eszmeiségével és minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik. Arra kérünk, hogy ne ülj fel semmilyen provokációnak, ha bármi ilyennel találkozol, szólj egy menetkísérőnek" – írják a házirendben. A meleg büszkeség felvonulása ugyanis már a mozgalom első lépései között a békét deklarálta.

Ez nem egy heteroszexualitás-ellenes performansz, ahogyan a meleg közösség semmiféle fenyegetést nem jelent a társadalom nem homoszexuális, leszbikus vagy transznemű tagjai számára. Kizárólag a létezésük kifejezésére használják a felvonulást, olykor természetesen harsány, sokak ízlésének nem megfelelő szemléltető eszközökkel, de mást nem sértve.

Ezt a mostani Pride-házirend is rögzíti, hiszen a szervezők és menetkísérők a rendezvényen való részvételt belépéskor, vagy a rendezvény folyamán bármikor megtagadhatják, ha úgy látják, hogy az adott személy részvétele nem támogatja a rendezvény célját vagy békés lebonyolítását, így különösen, ha:

  • gyűlöletkeltő, uszító, bármely társadalmi csoporttal szemben kirekesztő feliratot / zászlót akar behozni, ilyen jelszavakat hangoztat, esetleg láthatóan ilyen tetoválása, ruházata van;
  • megtagadja a táskája tartalmának bemutatását, a nála lévő italba belekortyolást;
  • a rendezvényre tiltott tárgyat akar (lásd lent) behozni;
  • póráz és szájkosár nélküli, és/vagy tömegre, nagy zajra agresszívan viselkedő kutyával érkezik;
  • ellenségesen nyilvánul meg a résztvevőkkel, a Budapest Pride céljaival, vagy a menetkísérőkkel szemben;
  • eltakart arccal próbál részt venni a rendezvényen;
  • nemi szervét láthatóvá téve próbál részt venni a rendezvényen;
  • bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll.

Ennek ellenére a korábbi atrocitások és nyílt színi gyűlölködés után, néhány nyugodtnak nevezhető felvonulást követően 2018-ban, Magyarországon ismét balhéra lehet készülni a szombati felvonuláson.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, valamint a Betyársereg is ellentütéseket jelentett ugyanis be az LMBTQ-közösség nagyszabású szombati rendezvényére.

Népszava azt írja, hogy a megmozdulással egy időben internetes petíció is indult, hogy a felvonulást ne engedélyezzék, ezt már több mint 30 ezren írták már alá.

Love is love
Fotó: Facebook/Pride

A Jobbikból kivált, azóta a Mi Hazánk Mozghalomban feltűnt Toroczkai László azt mondta, a Pride szerinte nem használ a magyar társadalomnak. A lap kérdésére úgy fogalmazott, hogy bár nem tiszte a homoszexuális emberek nevében beszélni, azt gondolja, hogy nekik sem használ. Azt nem tudta megmondani, hogy ott lesz-e valamelyik ellentüntésen. A kérdésre ugyanakkor, hogy pártja tagjait részvételre biztatja-e, azt mondta:

„amennyiben az egy törvényes, bejelentett ellendemonstráció, akkor igen".

Mi számít közszemérem-sértésnek?

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a Népszavának arról beszélt, hogy a szexualitás nem közterületre, hanem a hálószobába való. Súlyosan közszeméremsértő cselekedeteknek nincs helye közterületen. Ami az ellentüntetéseket illeti, a Jobbik mindenkinek az egyéni belátására bízza, hogy törvényes keretek között hogyan tölti el a szombatot – tette hozzá.

A Budapest Pride részéről Karlik Cintia szóvivő azt mondta, valószínűleg az utolsó pillanatokig nem lesz hivatalos információ arról, hogy a rendőrség kordonokkal vagy élő erővel biztosítja-e a felvonulást, melynek pontos útvonala – biztonsági okok miatt – egyelőre nem publikus. A szélsőjobboldali fenyegetés ellenére a szervezők azt szeretnék, ha csak indokolt helyeken lennének kordonok, amúgy pedig bárki szabadon csatlakozhatna a felvonuláshoz. szerintük éppenséggel a szélsőségeseket kellene kordonnal elkeríteni.

De ki is uszít?

Mindez azonban aligha történik meg 2018-ban Orbán Viktor Magyarországán. Már csak azért sem, mert – mint megírtuk – például Novák Katalán családügyi államtitkár a hétvégén egy református templomban  állt elő a sokakat felháborító gondolataival: vannak fenyegető jelek, amelyek próbálják megbontani a család szentségét, amikor például az élet továbbadásának szentségéről beszélünk, a nyilvánosan szereplők óvatosan fogalmaznak, mert félnek attól, hogy a homofóbia vádjába esnek, pedig szabad beszélni nyilvánvaló kérdésekről.

Novák a kaposvári református templomban üzente, hogy nem szabad félni a homofób jelzőtől, sőt, „ki kell állnunk a házasság értéke mellett", mert „amikor egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről”.

Novák egyetlen héttel a Budapest Pride, azaz a meleg esélyegyenlőségi felvonulás előtt azzal állt elő: a média egy része nagyítja fel az egyenlőtlenségeket, hiszen ha például ha meleg párok örökbe fogadási jogairól van szó, szerinte „megtorpanni látszik a logika”. Noha a mondat nem tűnik logikusnak, az államtitkár azzal súlyosbította szavait 

„a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”.

Bősz Anett Liberális politikus ezt követően nyílt levélben hívta meg Novák a Budapest Pride felvonulásra, amire az államtitkár közleményben válaszolt. Novák azt írta, köszöni a meghívást, abban pedig szerinte egyetértenek, hogy Magyarországon a kisebbségek jogai erősek, a többségétől eltérő szexuális irányultságú emberek is biztonságban élhetnek itt. (…) Megnyugtatom, a kisebbségek jogait magam is tiszteletben tartom, így velem nem érdemes ijesztgetni őket. „Az egymás iránt szükséges tiszteletet néhányan hajlamosak kizárólag egy irányban értelmezni. Amikor egyes országokban betiltják a lányok szoknya-viselését, amikor az édesanyát nem lehet édesanyának, az édesapát édesapának szólítani, amikor gyerekeket eszközként használnak ideológiai küzdelmekhez, akkor nem emberi jogokról, nem tiszteletről, hanem éppen ellenkezőleg, tiszteletlenségről és a jogok elvitatásáról van szó” – sajnálkozik.

Provokatív megjelenés a béke hirdetésére – nem támadnak senkit

A felvonuláson azonban nem vesz részt, Bősznek pedig azt kívánja, érezze jól magát, és kéri, „amennyiben a korábbi felvonulásokon látottakhoz hasonlóan - keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást tapasztal, lépjen fel az ellen a lehető leghatározottabban!”

Arról persze az államtitkár nem írt egy sort sem, miféle „keresztény közösségek elleni gyűlöletébresztő megnyilatkozásra" utalt, ahogyan a meleg párok örökbefogadását, vagy éppen azt sem fejtette ki, mi köze is van egyáltalán a meleg büszkeség napjának ahhoz, hogy „egyes” – meg nem nevezett – országokban nem lehet (!) anyának vagy apának nevezni a szülőket.

Megnyugtató ugyanakkor, hogy Novák egyáltalán válaszra méltatta Bőszt, hiszen másoknak – mint megírtuk – még csak ennyi figyelem és tisztelet sem jut a család- és ifjúságügyi államtitkártól, miközben a család és a keresztény közösség nevében lép fel.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.