A Sukoró-ügy legfeljebb „gondolati bűncselekmény” volt, Tátrai Miklós mégis 17 éven keresztül viseli a következményeket

2018. július 31., 09:59

Szerző:

Jövő tavasszal kerülhet leghamarabb feltételesen szabadlábra Tátrai Miklós, akit a sukorói telekcsere-ügy miatt három év szabadságvesztésre ítéltek. Jelenleg reintegrációs házi őrizetben van, tíz és fél hónapot töltött a veszprémi börtönben. A vagyonkezelő volt vezérigazgatója exkluzív interjút adott a Hír TV-nek.

Tavaly júniusban jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit hűtlen kezelés miatt. A telekcsere nem valósult meg. Az ügy jelenleg a strasbourgi bíróság előtt van, jövő tavasszal várható döntés.

Tátrai július elején került házi őrizetbe, a tévéstúdióba is csak engedéllyel mehetett. A műsorban arról beszélt, hogy szerinte nem volt tisztességes az ellene folyó eljárás, és az ügyészek a politika kérését teljesítették. 

– A politika indította el és rendelte meg a nyomozást, a bűncselekménnyel kapcsolatos egész eljárást. És nagyon erősen befolyásolta, legalábbis a kezdeti években a politika. Volt rá igény, hogy ebből ügy legyen, volt rá igény, hogy például Gyurcsány Ferenc gyanúsított legyen 

– mondta el Tátrai.

A börtönbüntetése 2020 tavaszán jár le, utána öt évvel később kaphat erkölcsi bizonyítványt. Jövő tavaszhoz képest három évig még érvényes a közügyektől eltiltás. A 2008-as cselekményből adódóan így összesen 17 éven keresztül tart a „gondolati bűncselekmény”, mert ahogy a bíróság is kimondta, a hűtlen kezelés nem valósult meg, csak megpróbálták végrehajtani, jegyezte meg Kálmán Olga műsorvezető.

– Az látszik most a nyolcadik évben hogy totálisan semmi értelme nem volt az egésszel egy percnél többet foglalkozni, mert ha egy szót nem szólunk a nyolc év alatt, akkor is ugyanehhez az ítélethez jutottunk volna ebben az eljárásban. Mert ha a tények nem számítanak, akkor teljesen mindegy, hogy az ember mit csinál. Komolyabban vettük az eljárást, mint kellett volna

– állapította meg Tátrai.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.