A nyugdíjasok harmadának tökéletesen megfelel a Fidesz

2017. október 19., 13:51

Szerző:

A Fidesznek harmadik hónapja nő a támogatottsága, szeptember és október között statisztikailag is érdemben, 27-ről 30 százalékra bővült a tábora, derül ki a Závecz Research friss közvélemény-kutatásából, amelyet a HVG.hu foglalt össze.

A Jobbik híveinek aránya nem változott, maradt 12 százalék, az MSZP támogatottsága valamelyest csökkent, a múlt havi 10 százalékról 9-re.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Demokratikus Koalíciónak és az LMP-nek sikerült kissé erősödnie, négyről öt százalékra emelkedett a táboruk.

Az előző hónapok egyszázalékos pártjai most is azok: ezen a szinten áll a Momentum, az Együtt, a Kétfarkú Kutya Párt, a Liberálisok és a Párbeszéd.

Az őszi politikai évad kezdete aktivizálta a választópolgárokat, a pártot nem választók aránya 37 százalékról 33 százalékra csökkent. A biztos pártválasztók csoportja is népesebb lett, nagyjából a választópolgárok négytizede tartozik közéjük, 

A Fidesz 45 százalékot ér el, a Jobbiknak 19 százaléka van, az MSZP 13 százalékos, az elkötelezett és aktív szavazóknak 9 százaléka támogatja a DK-t és 6 százaléka az LMP-t.

A Momentum a biztos pártválasztók 3 százalékára számíthat, az Együtt, a Kétfarkú Kutya Párt, a Liberálisok és a Párbeszéd 1-1 százalékosak.

A Fidesz-tábor növekedése a 60 év fölöttiek körében a legszembetűnőbb, itt 17-ről 32 százalékra nőtt a kormánypárt támogatottsága – tehát minden harmadik nyugdíjas a Fidesz híve. Látványos a Fidesz fővárosi térnyerése is: az elmúlt negyedévben 22-ről 37 százalékra emelkedett az itteni táboruk.

 A jelek szerint a Fidesz mindent bedob az idősek megnyeréséért. Tállai NAV-elnök például még arcképes ajándékcsokira sem sajnálta a közpénzt, és a nyugdíjprémium meg a  jó öreg Erzsébet-utalvány még csak ezután érkezik. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.