A NER üldözöttei

Csukd be a szemed, a füled, és a legfontosabb, hogy ne jártasd a szád, mert a rendszer mindenhol utolér. Szomorú és felháborító történet arról, hogy teszik tönkre egy család életét, mert ők tették a dolgukat, és nem nézték el a rendszer nyújtotta lehetőségeket a jogosulatlan kifizetésektől a közmunkások szabálytalan foglalkoztatásáig.

2017. június 1., 12:37

Szerző:

A Tóth család először 2015 vége felé tapasztalta meg a saját bőrén, milyen az, ha lesújt a NER. Tóthné Ablonci Diána legalábbis keserűen emlékezik vissza arra a napra, amikor a putnoki gimnázium igazgató-helyetteseként jogosulatlan kifizetéseket fedezett fel a tankerületben. Ezt papírokkal is tudta bizonyítani, így bejelentést tett a visszaélésekről az Oktatási Hivatalban és a kormányhivatalban. A visszaélések ellen senki nem lépett fel, őt viszont behívták a borsodi kormányhivatal oktatási főosztályára, ahol összeférhetetlenséget kiáltva azt mondták neki, hogy az ő hibája az egész.  Az érthetetlenségig abszurd vád és a megalázás nem volt elég, az asszonyt lefokozták intézményvezető-helyettesből pedagógusi szintre. „Nem probléma, de azért meghatározta a sorsunkat. A férjemet behívták, és indoklás nélkül kitették az állásából.”

A férj, Tóth Ábel Mezőkeresztes jegyzője volt. Meséli, hogy miután először lesújtott rájuk a NER keze, szeptemberben a feleségével és a tízéves kislányukkal Krasznokvajdára költöztek. Diána a helyi általános iskolában kapott munkát, Ábelt pedig hat hónap próbaidővel megválasztották a közös önkormányzat jegyzőjének. Krasznokvajda Magyarország egyik legelszigeteltebb és legszegényebb települése, és – hívja fel a figyelmet Ábel – itt megvalósult a rendszer nagy álma, a teljes foglalkoztatás. A több mint ötszáz lelket számláló faluban ugyanis mindenki dolgozik. Egy kicsit túl sokat is.  Százhúsz közmunkás van, sokan pedig élvezik azt a kiváltságot, hogy eközben elmehetnek dolgozni idénymunkára a környékbeli mezőgazdasági vállalkozáshoz. Faramuci helyzet – jegyzi meg Ábel –, de ezt néhányan úgy oldották meg, hogy a közmunka hivatalos kezdete, reggel 8 óra előtti négy, illetve a vége, délután 4 óra utáni négy órában szegődtek el valahova, több hónapon át két helyről is felvették a fizetést. Csakhogy ez kettős foglalkoztatás, az állam és a költségvetés becsapása.

Azután, hogy Ábel felhívta erre a figyelmet, a Krasznokvajda vezette közös önkormányzat menesztette a mindössze öt hónapja kinevezett új jegyzőjét. A polgármester, Tóbis Béla azóta sem indokolta a döntést – mivel a jegyzőnek próbaidőn belül mondtak fel, hivatalosan nem is kell megtennie –, de kameránk előtt is ragaszkodott ahhoz, hogy Krasznokvajdán szó sem volt kettős foglalkoztatásról, a napi kétszer négyórás idénymunka közötti nyolc órában a munkások „szabadidővel” rendelkeztek.

A házaspár eközben azt állítja, hogy utánuk nyúltak. Ezt tanúsította szerintük a felszólítás is, hogy el kell hagyniuk azt a bérlakást is, amelyet Ábel jegyzői állása miatt az önkormányzat bocsátott a rendelkezésükre.

A lesújtó következtetést Ábel mondja ki: „Ez a rendszer nem tolerálja, ha valaki kinyitja a szemét, és ennek hangot is ad. Beleléphetsz kétszer, háromszor, négyszer is ugyanabba a folyóba, ha ők úgy akarják. (...) A másként gondolkodókat – ezt ki merem jelenteni – itt rendszerszinten üldözik. Én álmomban nem mertem volna elgondolni, hogy ebből ez lesz. És nem én vagyok az egyedüli ebben az országban. Mindenki fél. Félti a családját, az állását, az egzisztenciáját, ott a lakáshitel, ott a két gyerek, ott az autó. Mindenhova utána tudnak nyúlni az embernek, és ha ez megtörténik, onnan kezdve halott ember.”

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.