A MÚOSZ elnöke szerint Schmidt Máriáék nem tilthatták volna ki a fél sajtót Steve Bannon előadásáról

2018. május 22., 17:19

Szerző:

Önkényes volt a tudósítók kitiltása egy állami rendezvényről. Ezt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke, Hargitai Miklós mondta el a Zoom érdeklődésére arra reagálva, hogy a szerdai Európa jövője konferenciáról a sajtó nagy részét kizárták.

A konferencián tart előadást Steve Bannon, Trump korábbi főtanácsadója és főstratégája, de a sajtó nagy részét kitiltották a szervezők kapacitáshiányra hivatkozva, köztük a 168 Óra munkatársát is. Az Európa jövője című konferenciát a Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet szervezi, számos magas rangú politikus részt vesz rajta.

– Ha nem tudják bizonyítani, akkor még helyhiány miatt sem lehet korlátozni a tudósítókat egy állami intézmény rendezvényén

– mondta Hargitai. Hozzátette, hogy a médiaalkotmánynak nevezett jogszabály alapján jogellenes, ha egy állami intézmény nem segíti elő az újságírók tájékoztatási feladatának elvégzését.

Steve Bannon
Fotó: Youtube

Az elnök arra is felhívta a figyelmet, ha egy tudósítót akadályoznak a munkája végzésében, akkor azzal a közönség joga is sérül. Törvény mondja ki ugyanis, hogy mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közélet ügyeiről.

– Önkényesen semmiképpen nem lehet szelektálni a tudósítók között, egy eseményen mindenkit hagyni kell szabadon tudósítani – nyilatkozta.

A szerdai rendezvény helyszíne a Várkert Bazárt, ami 500 fő befogadására alkalmas. Ehhez képest az újságírók regisztrációját a szervezők azzal az indoklással utasították el, hogy „a helyszín kapacitásának korlátai miatt nem áll módjukban biztosítani részvételüket a rendezvényen”. A külföldi lapok közül elutasították a The New York Times, a The Guardian, a holland Volskrant és NRC Handelsblad, az ARD újságíróit, illetve több szabadúszó újságírót. A magyarok közül pedig az Index, a hvg.hu, a 168 Óra, a Hír Tv és a Zoom munkatársait. A legutóbb a Political Capital jelezte, hogy őket sem engedik be.

Hargitai szerint jogellenes az is, ha egy közérdeklődésre számot tartó eseményen helyhiány miatt korlátozzák a részvételt. Ilyen esetben bizonyítani kell a helyhiányt, ha pedig valóban ez a helyzet, akkor a regisztrációk beérkezési sorrendjében kell visszaigazolni a jelentkezéseket. 

– Ezzel csak a nyilvánosságot próbálják szűkíteni, és azt próbálják megakadályozni, hogy újságírók kényes kérdéseket tehessenek fel

– mondja az elnök.

Amint azt ma megírtuk, már a pénteki Milo Yiannopoulos előadásra is elutasították a 168 Óra jelentkezését. A szélsőjobboldali provokátor előadását is Schmidt Mária intézete szervezi.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.