A Momentum kész választási szövetségről egyeztetni az LMP-vel

2018. február 8., 13:44

Szerző:

Fekete-Győr András pártelnök a Momentum Mozgalom nevében válaszolt Szél Bernadett levelére, amelyben az LMP társelnöke felvetette a választási együttműködési lehetőségét.

A Momentum arra kérte az LMP-t, hogy márciusig inkább azzal foglalkozzanak, hogy a kiábrándult magyarokat meggyőzzék, hogy menjenek el szavazni. szavazásra, de Fekete-Győr András ettől függetlenül  szívesen beszélne Szél Bernadettel. A Momentum az elsődleges feladatának azt tartja, hogy a választókra koncentráljon, mégis nyitott a más pártokkal való egyezkedésre. 

„Jelenleg is azon dolgozunk, hogy közösségbe szervezzük a politikai árvákat. Mert a Momentum nem 106 jelöltről, hanem több millió bizonytalan szavazóról szól, akik olyan politikai képviseletre várnak, amely nem a fejük feletti egyezkedést tekinti a politika értelmének. Nem a politikusok közti háttérbeszélgetések és egyeztetések fogják elvinni az urnákhoz a szavazókat, hanem a valódi problémákra adott bátor megoldásaink: egy működő Magyarország víziója. A Momentum nyitott a pártok közti párbeszédre, de elsősorban a választókra kívánunk koncentrálni” - írta lapunkhoz is eljuttatott közleményében Fekete-Győr András. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.