A Momentum és az LMP vezetője megbeszélte, hogy MSZP-nek és a Jobbiknak választási megállapodást kell kötnie

2018. március 8., 12:31

Szerző:

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke leült arra régóta tervezett kávéra Szél Bernadett-tel, az LMP társelnökével, és megállapították, hogy a Fidesz legyőzésének egyik kulcsa a két legnagyobb és megkerülhetetlen ellenzéki párt, az MSZP és a Jobbik tárgyalóasztalhoz ültetése – derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet Fekete-Győr András adott az ATV-nek. Az olimpiai népszavazási kezdeményezésről ismert párt vezetője a műsorban hangsúlyozta, közösen kell kiállni a hogy a két szekértábor, a baloldali és a jobboldali, tehát az MSZP és a Jobbik, működjön együtt egymással választókerületi szinten, máskülönben a kormányváltás nem fog menni. Ehhez a maga részéről Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője annyit fűzött hozzá, egy félellenzéki, vagy negyedellenzéki koordináció semmiképpen sem lesz elég, a középen álló pártok legfőbb felelőssége pedig az, közvetítő szerepet vállaljanak olyan pártok között, amelyek nem tudnak párbeszédet folytatni egymással.

Szél Bernadett még február közepén írt egy levelet Fekete-Győr Andrásnak, amelyben megpendítette az LMP és a Momentum közötti esetleges együttműködését. Fekete-Győr András ezután hívta meg egy kávéra a parlamenti ellenzéki párt társelnökét.