A mélyszegénységben élő gyerekekre hívta fel a figyelmet a DK

2018. május 27., 12:56

Szerző:

A kormány elsődleges feladata a gyerekszegénység mérséklése - hangoztatta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke gyereknap alkalmából tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A DK politikusa szerint politikai és morális okokból is fel kell hívni a figyelmet a nehéz sorsú gyermekekre.

Niedermüller Péter kijelentette:

minden statisztika azt mutatja, hogy az elmúlt nyolc évben nem sikerült lényegesen csökkenteni a gyerekszegénységet. A szegény családokban, leszakadó régiókban felnövő gyermekeknek esélyük sincs, hogy felvegyék a versenyt szerencsésebb sorsú társaikkal.

Az ellenzéki politikus szerint az nem érdemi változás, ha pár ezer forinttal nő a legszegényebbek jövedelme, a Központi Statisztikai Hivatal pedig már nem mér bizonyos paramétereket. Ha valóban olyan kiválóak a gazdasági adatok, mint ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter állítja, akkor azonnal tenni kell a nehéz sorsú családok felemeléséért - mutatott rá a DK alelnöke.

Közölte: a DK követeli, hogy a nyári szünetben is biztosítsanak napi háromszori étkezést a rászorult gyerekeknek.

Megítélése szerint a szociális, társadalmi, mentális problémák egymásra halmozódnak. Van, ahol éhesen mennek iskolába a gyerekek, Észak- és Északkelet-Magyarországon pedig a fiatalok jelentős része ragasztóból, patkányméregből, vegyi anyagokból kotyvasztott tudatmódosítókon él, miközben éppen ezekben a régiókban hiányoznak leginkább a gyerekpszichológusok, mentális programok - mondta Niedermüller Péter.

Az nem megoldás, hogy kiemelik a gyerekeket a szegény családokból - tette hozzá.

Niedermüller Péter azt is hangsúlyozta, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett erőszak minden formája, minden körülmények között elfogadhatatlan. A törvény teljes szigorával kell lesújtani az iskolákban, sportegyesületekben, egyházi közegben előforduló szexuális erőszakra, de még a rakoncátlan gyerekeken elcsattanó "tasli" sem elfogadható - mondta a DK alelnöke.

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.