A magyarokat sokkal jobban aggasztja a korrupció, mint a terrorizmus

2018. február 13. 13:27 - szerző: 168 Óra

Az Ipsos MORI Társadalomkutatási Intézet rendszeresen elkészíti felmérését arról, hogy mi aggasztja legjobban az embereket a világ országaiban. 

Idén januárban közzétették a 27 országot vizsgáló felmérésüket, amiben azt találták, hogy a legtöbb országban az emberek úgy érzik, rossz irányba mennek a dolgok. A magyarok különösen borúlátóak voltak: Brazília, Mexikó és Olaszország után mi jöttünk az összesített szorongásrangsorban – írja a 444.

Világszerte a legnagyobb szorongástényező a munkanélküliség, ez a megkérdezettek 35 százalékánál jött elő az egyik említett problémaként. Ebben Magyarországon jobb a helyzet,  itt csak a megkérdezettek 19 százaléka említette ezt a problémát. 

Összesített globális rangsorban második helyen a pénzügyi/politikai korrupció végzett, és ez nálunk is elől szerepelt:

a magyarok 56 százaléka említette a korrupciót a három probléma egyikeként. 

Globálisan harmadik, nálunk  Oroszország után rögtön végezve, második kiemelt probléma lett a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség: a korrupcióhoz hasonlóan szintén 56 százaléknyian mondták nálunk, hogy ez komoly aggodalomra ad okot. 

Nagy eltérés a globális és a magyar helyzet között az egészségügynél jön elő: míg az összes megkérdezett 24 százaléka sorolta csak ezt a három aggodalom között, 

a magyar megkérdezettek 72 százaléka. 

Az oktatás terén nagyjából a világátlagot hoztuk, 19 százalék globálisan, 21 százalék nálunk érezte ezt kiemelkedő problémának.

Hiába zajlik évek óta agresszív kormányzati propagandakampány, Rogán Antal minisztériumának sok milliárd forintos hadjáratával, az Ipsos MORI mérése szerint a magyarokat nem győzte meg ez arról, hogy a bevándorlás az ország három legnagyobb problémája között lenne:

a megkérdezettek mindössze 3 százaléka említette itt a terrorizmust:

Fotó: Ipsos/444