A magyarok többsége szerint nem az országot, hanem nagyon is az Orbán-kormányt ítélték el Strasbourgban

2018. szeptember 14., 13:47

Szerző:

A Pulzus közvélemény-kutatócég Népszavának készített, csütörtöki reprezentatív felmérésének eredményei szerint az EP-döntéséről a magyarok 80 százaléka valamilyen mértékben tájékozódott. 

A felmérés szerint több mint

46 százaléknyian vélekednek úgy, hogy a magyar kormány politikája ütközik a jogállamiság elveivel és az uniós normákkal,

míg a megkérdezettek 31 százaléka mondta vissza a kormánypropagandát, miszerint az EP-döntése a bevándorláspárti politikusok bosszúja a bevándorlásellenes magyar kabinettel szemben. 

Masszív többség áll szemben a kisebbséggel abban a kérdésben is, hogy Magyarországot, vagy a magyar kormányt ítélte-e el az EP.

57 százalék szerint a magyar kabinet politikáját ítélték el, míg csak 13 százalék szerint egész Magyarországot.

Jól látszik tehát, hogy Orbán Viktor miniszterelnök érvelése eddig még a Fidesz-szavazók teljességében sem ment át, nem véletlen tehát, hogy már készülődik a kabinet az új, sokmilliárdos plakátkampánnyal.