A magyar hatóságok késlekedésén múlhatott, hogy megfulladt a halálkamion hetvenegy áldozata

Az embercsempész bandát lehallgatták, de a felvételeket nem értékelték ki időben.

2017. június 14., 22:26

Szerző:

Valószínűleg meg lehetett volna akadályozni annak a hetvenegy embernek a halálát, aki egy magyar rendszámú hússzállító hűtőkamionban fulladt meg 2015 augusztusában, de a magyar hatóságok túl későn kezdték el lefordítani és értékelni azokat a felvételeket, amelyeket az embercsempész banda lehallgatásakor készítettek – állítja az a tényfeltáró riport, amelyet a  Süddeutsche Zeitung (SZ) két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közreműködésével  készített.

Fotó: MTI / AP / Ronald Zak

A kamiont augusztus 27-én találták meg a Hegyeshalomból Bécsbe vezető osztrák A4-es autópályán Parndorf mellett. Azt, hogy a magyar hatóságok figyelték az embercsempészeket, májusban elsőként a 168 Óra írta meg.

Akkori cikkünk szerint a Kecskemétről Mórahalmon át Németországba induló jármű hermetikusan záródó – belülről nem nyitható, szellőzők és fényáteresztők nélküli – rakterében sem ülőhely, sem kapaszkodó nem volt. Az emberszállítás szinte már rutinfeladatnak számított a teherautó 25 éves bolgár sofőrjének, I. Sztojanovnak, a negyedrendű vádlottnak, valamint 38 éves, szintén bolgár társának, T. Boriszov harmadrendű vádlottnak. Utóbbi előfutóként biztosította a szállítmányt, az volt a feladata, hogy jelezze a teherautó sofőrjének, ha közúti ellenőrzés lenne az autópályán.

Mintegy fél órával az indulás után a hűtőkocsi sofőrje felhívta telefonon az előtte Audival terepszemléző Boriszovot – akit már jó ideje figyeltek és lehallgattak a magyar hatóságok –, hogy dörömbölést hall hátulról, az utastérből. Az előfutó bevárta a teherautót a következő parkolóban, hogy meggyőződjön a sofőr által elmondottakról, és a kocsijában tartott vízből akarta pótolni a Volvo hűtőrendszeréből elszivárgó folyadékot. Boriszov is hallotta a dörömbölő és kiabáló menekülteket. A csempészek pánikba estek. Annyira megrémültek, hogy mások is meghallják a parkolóban a dörömbölést, hogy azonnal továbbhajtottak, még az elfolyó hűtővizet sem pótolták a teherautóban.

A hűtőkamion 9 óra 16 perckor lépte át az osztrák–magyar határt. A vészjósló csend miatt a csempészek úgy döntöttek, menekülőre fogják. Az előfutó jelezte a teherautó sofőrjének, hogy álljon meg az A4-es autópálya leállósávjában a Bécs felé vezető oldalon. Audijával felvette a sofőrt, és Szlo­­vá­­kiá­­ba indultak, majd másnap este visszatértek abba a kecskeméti motelbe, amelyben indulás előtt megszálltak. Itt fogták el őket a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.

Az SZ, az NDR és a WDR mostani riportja emlékeztet, hogy a tragédiáért felelős bűnszervezet legkevesebb 28 alkalommal csempészett embereket Nyugat-Európába kamionokkal. A parndorfi tragédia előtt nem halt meg senki, de több ember orvosi kezelésre szorult, mert elájult a zsúfoltságban. Az embercsempész utak során több sofőrt elfogtak Németországban, Ausztriában és Magyarországon, és lefoglaltak számos bizonyítékot. A bűnszervezet két vezetője, egy afgán és egy bolgár állampolgárságú férfi legalább 2015 július eleje óta ismert volt a magyar hatóságok előtt, de nem tartóztatták le őket, így tovább űzhették az embercsempészetet.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az SZ, az NDR és a WDR újságíróinak elmondta: ha a magyar hatóságoknak lett volna esélyük a „rettenetes cselekmény” megakadályozására, akkor meg is tették volna, de a rögzített beszélgetéseket csak a tragédia után tudták lefordítani és kiértékelni. Azt is elmondta, hogy nem figyelt állandóan valaki fülhallgatóval a felvételeket készítő berendezéseknél, mivel az utakra hajnali 3 óra és 5 óra körül indultak el.

A  magyar hatóságok – hangzik az SZ, az NDR és a WDR riportja – 2015. augusztus 13-án kezdték el lehallgatni az embercsempész banda telefonjait. A német újságírók által megismert dokumentumok között több száz oldal csak a beszélgetések leiratait tartalmazza, köztük a tragédiával végződő úton folytatott telefonbeszélgetésekét is. A riport szerint

a magyar hatóságok „nyilvánvalóan” túlságosan későn kezdtek hozzá a felvételek lefordításához és elemzéséhez, ezért valószínűleg nem tűnt fel nekik, hogy a banda életveszélyes játékot játszik a menekültekkel. 

A riport szerint a magyar hatóságok a német újságírók többszöri kérdésére sem adtak felvilágosítást arról, hogy mikor értékelték ki a felvételeket.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tizenegy afgán, bolgár és libanoni férfi ellen emelt vádat. A kiemelt jelentőségű bűnügy valamennyi vádlottját bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. Négy vádlottnak ezenkívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell. A tárgyalás június 21-én kezdődik a Kecskeméti Törvényszéken.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.