A Liberálisokkal is közösen indul az MSZP és a Párbeszéd – másokat is várnak, de kérdések maradtak

2018. január 15., 16:55

Szerző:

„A Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt - Liberálisok vezetői a mai napon megerősítették azon szándékukat, hogy közösen indulnak a 2018-as országgyűlési választásokon és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet.

Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Fodor Gábor egyetértenek abban, hogy csak széleskörű együttműködéssel van esély a Fidesz leváltására, ezért arra kérik a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy csatlakozzanak az együttműködéshez.

A három párt vezetője olyan közös választási felhívás kidolgozására tett javaslatot, amelynek középpontjában a demokratikus, európai és szolidáris Magyarország helyreállítása és megerősítése áll. A magyar társadalom többsége elégedetlen az Orbán-kormány mindent központosító, korrupt politikájával, és a változás érdekében együttműködést várnak az ellenzéktől. 2018-ban együtt fogjuk felszámolni az illiberális államot” – közölte a 168 Órával a Liberálisok, arra ugyanakkor eddig nem kaptunk választ, hogy a közös indulás közös jelölteket és néhány helyet jelent a Fodor-pártnak az MSZP-Párbeszéd listán, vagy a szocialisták bevállaltak egy újabb kis pártot szövetségesnek, s így viszont már nem is 10, hanem 15 százalékosra emelkedne számukra a parlamentbe jutási küszöb.

Arról már számtalanszor írtunk, hogy az MSZP és a DK még decemberben megegyezett az egyéni országgyűlési képviselő jelöltek körzeteinek felosztásáról, de nincs közös lista. A DK csak listavezetővel megy neki a választásnak, Karácsony Gergely pedig az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Emellett úgy tűnik, az MSZP és a Párbeszéd közös listán fog indulni, így nekik tízszázalékos küszöböt kell megugraniuk a parlamentbe jutáshoz. Ugyanezt a kockázatot Gyurcsányék azért már nem vállalták be sem A szolidaritásért, sem a Bokros Lajos nevével fémjelzett a MoMa-ért.

Eközben szombaton az Együtt döntött arról, hogy saját listával indul az április 8-i parlamenti választásokon. A párt országos politikai tanácsa a miniszterelnök-jelöltnek Szigetvári Viktor választmányi elnököt választotta meg. A listavezető Juhász Péter pártelnök, mögötte Szigetvári Viktor a második és Hajdu Nóra alelnök a harmadik. Juhász Péter ugyanúgy azt mondta, a pártja elfogadja, hogy egyes pártok külön listákat akarnak állítani, de azt nem, hogy az egyéni körzetekben ne működjenek együtt.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.