A kutyának se kell a Bálna, Lázár és Matolcsy is a levegőbe beszélt, amikor bejelentkezett az épületre

2018. január 18., 14:15

Szerző:

Senki se adott be ajánlatot a Bálna (korábban CET) néven futó remek Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója. 

A lap emlékeztet, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy november végi Kormányinfón még azt jelentette be, hogy a Bálnát meg fogják vásárolni a fővárosi önkormányzattól a Nemzeti Turisztikai Ügynökség számára.

Fotó: budapestgaleria.hu

Ehhez képest sem a fideszes politikus, sem más kormányzati szereplő még csak telefonon sem érdeklődött az illetékeseknél. Ahogyan nem jelentkezett a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank sem, pedig korábban ők is meg akarták szerezni az ingatlant oktatási, kiállítási célokra. 

A városvezetés jó ideje sikertelenül próbál megszabadulni a Demszky-korszak zűrzavaros beruházásától. Az egykori közraktárak területén kialakított üveg-acél építmény tulajdonjogáért most legalább 11 milliárd forintos vételárat kértek volna – írja a lap.

A kormányzati közöny azért is meglepő, mert a Fidesz és kapcsolt részei – az orbáni kormányzás szimbólumaként meghatározott, háromszor átadott, de továbbra is pusztulás számos jelét mutató Várkert Bazár mellett –  egy ideje a Bálnában is gyakran és szívesen gyűlnek össze. Legutóbb a kaposvári hulladékmaffia vezéreként is emlegetett Szita Károly által elnökölt Megyei Jogú Városok Szövetsége tartott nagyszabású középkori banderiális seregszemléket idéző Soros-gyűlölő szeánszot a házban, megannyi megyei jogú zászlóval emelve a hangulatot.  

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.