A külügyminisztérium szerint az Orbán-kormány nem kapott ultimátumot Angela Merkel pártjától

2018. május 28., 19:30

Szerző:

Hétfőn az ATV kérdezte meg a tárcát arról, hogy az Orbán-kormányhoz eljutott-e az a két követelés, amelyet a Németországban kormányzó Kereszténydemokrata  Unió (CDU) szab feltételül ahhoz, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja maradhasson. Szijjártó Péter minisztériuma a kérdésre elintézte azzal, hogy

nem.

CDU-s körökből kiszivárgott információk szerint a németek több csatornán is jelezték, hogy mit várnak az Orbán-kormánytól, Andreas Nick, a párt magyarországi ügyekkel foglalkozó jelentéstevője pedig a Reutersnek ma azt nyilatkozta

mindenki életét meg fogja nehezíteni,

ha az Orbán-kormány nem enged. A CDU-nak két követelése van. az egyik, hogy az Orbán-kormány biztosítsa a CEU folyamatos magyarországi működését, a másik, hogy a Stop Soros törvénycsomag elfogadásához várja meg és vegye figyelembe a Velencei Bizottság ajánlásait.

 

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.