A kormány csak kölcsönt ad a rémségek háza lakóinak

2018. július 12. 17:21 - szerző: 168 Óra

A kormány lakásonként 15 millió 700 ezer forintos támogatást nyújt a soroksári Grassalkovich úti társasház korábbi lakóinak, akiknek nyolc éve a földben lévő súlyosan szennyező és robbanásveszélyes anyagok miatt kellett elhagyniuk otthonukat. De csak kölcsönbe, a pénzt mindenképpen vissza kell fizetniük – írja a Népszava.

Ha nyernek az ügyben indított kártérítési perben, akkor az így kapott pénzből kell törleszteniük, ha viszont elveszítik a pert, akkor önerőből kell visszaadni a pénzt. A Magyar Közlönyben hétfőn jelent meg a határozat, ami rögzíti, hogy az állam által felkínált összeget az ingatlannal kapcsolatos hiteltörlesztésre, és lakhatási költségekre lehet fordítani.

A két, egyenként háromlakásos társasházat 2006-ban adták át, 2010-ben azonban egy hónap alatt két robbanás is történt. Az épületeket ugyanis olyan területre húzták fel, korábban robbanó- és mérgező anyagokat tároltak és az építkezés előtt nem tisztították meg megfelelően a földet. A beszivárgó esővíz reakcióba lépett a földben található anyagokkal, és robbanást okoztak.

Fotó: Facebook/Baranyi Krisztina

A lakók sorra megbetegedtek. Volt, aki elvetélt, volt, aki pánikbeteg lett, egy gyermek esetében pedig kromoszóma-rendellenességet állapítottak meg. A 2012 óta teljesen lakatlan épület ezért a „rémségek háza” néven híresült el.

A családok anyagilag teljesen ellehetetlenültek, a 25 millió forintos ingatlanokat jellemzően hitelre vették. Az elköltözés után albérleti díjuk mellett így a törlesztőrészleteket is fizetniük kell, hiába nem lakhatnak a társasházakban.

- Ha csak nyertes kártérítési per esetén kellene visszafizetni a pénzt, akkor nem lenne semmi bajunk, de így, hogy akkor is vissza kell adni, ha veszítünk, nem jelent semmilyen segítséget

– mondta egy lakó a lapnak.

Baranyi Krisztina IX. kerületi, korábban az Együtt színeiben, jelenleg függetlenként politizáló képviselő azt állítja, hogy a lakók kárpótlására és az épület elbontására tavaly készült egy tanulmány is. Eszerint a végrehajtást jövő év végéig el kell kezdeni. A politikus viszont úgy látja, hogy a családok kárenyhítésével kapcsolatban mindig félrecsúszik valami, így a lakók hiába várnak segítségre.